Tavaszi zöldséges quinoa tál citromos joghurtszósszal

Március elején már nagyon vágyunk a késő tavaszi, kora nyári napfény érlelte friss ízekre: zöldborsóra, spárgára, új répára, új burgonyára. Ez a recept előcsalogatja a tavaszt, és felkészíti ízlelőbimbóinkat a nyári szaftos ízekre.

A quinoát tegyük egy lábasba, öntsük fel két bögre vízzel, sózzuk, majd forraljuk fel, vegyük takarékra a lángot, és főzzük 10–15 percig, amíg megpuhul. Az utolsó 5 percben tegyük bele a fagyasztott borsót, fedőt rá, majd hagyjuk a gőzben a borsót is megfőni (friss borsónak kicsit több idő kell). Reszeljük bele a fél citrom héját és tegyük félre.

Hevítsünk egy evőkanál olívaolajat egy serpenyőben, tegyük bele a spárgákat és pirítsuk meg. Közben forgassuk, hogy minden oldalukon megpiruljanak és jól megpuhuljanak. Sózzuk, borsozzuk.

Az öntethez keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában.

Tálaláshoz szedjünk zöldborsós quinoát a tányérunkra, tegyük mellé a spárgákat, a felkockázott avokádót, felkarikázott újhagymát, csírát. Meglocsolhatjuk a joghurtos öntettel, és esetleg még olívaolajjal, citromlével.

Hozzávalók 2 főre:

A tálhoz:

  • 1 bögre quinoa
  • 1 csokor (10-12 szál) fehér spárga, meghámozva (zöld spárga is használható)
  • ½ bögre zöldborsó (friss vagy fagyasztott)
  • 1 db érett avokádó, felkockázva
  • 2 szál újhagyma, felkarikázva
  • ½ biocitrom reszelt héja
  • friss csíra (bármilyen fajta)
  • olívaolaj
  • só, bors

Az öntethez:

  • 1 bögre szójajoghurt vagy natúr joghurt
  • 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
  • 2-3 evőkanál frissen facsart citromlé
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

(A recepthez használt bögre 250 ml-es)

 

Nagy Zita – zizikalandjai.com