Magyar film a világ tetején 

Nemes Jeles László: Szeretném, hogy beszélgessenek a filmről

A hazai filmgyártás utóbbi harminc évének legnagyobb sikerét érte el első nagyjátékfilmjével Nemes Jeles László filmrendező. A Saul fia a 68. Cannes-i filmfesztiválon a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját és a franciák Francois Chalais-díját, valamint a Zsűri nagydíját érdemelte ki. A film hangvilágát megteremtő Zányi Tamás hangmérnök munkája is külön elismerésben részesült. Lapzártánkig negyvennyolc ország vette meg a Saul fiát, amely a film producere, Sipos Gábor szerint példa nélküli elsőfilmes alkotásnál. A Párizsban felnőtt filmrendező lapunknak még a díjátadó előtt arról beszélt, nem szeretett volna a holokausztfilmek sablonjában gondolkodni, hanem személyes történetet akart elmondani.

Évekkel ezelőtt azért jött haza, hogy itthon indítson filmes karriert. Miért döntött így? 

Régóta filmet szerettem volna készíteni, és elég hamar éreztem, hogy határok közé vagyok szorítva, ha nincsenek meg a kellő kapcsolataim. Úgy jöttem vissza, hogy itthon megtanulom a szakmát, asszisztensként dolgozom, aztán meglátjuk, mi lesz. Bárhogyan is vélekedünk itthon a magyar mozgókép helyzetéről, az tagadhatatlan, hogy van egy elismert és komoly filmes tradíciónk.

Mit ért azalatt, hogy nem szeretett volna a holokausztfilmek sablonjaiban gondolkodni?

Nagyon sokan akarják feldolgozni még most is ezt a témát, és a filmkészítő számára komoly csapda lehet, ha túl sokat akar megmutatni időben a tragikus múltról. Véleményem szerint nem lehet a holokausztot tablószerűen úgy rekonstruálni, hogy a történet átélhető legyen. Ha kisebb időintervallumot ragadunk ki, és nem mint egy freskót próbáljuk ábrázolni, hanem érzéseket, személyes történeteket láttatni, úgy gondolom, akkor születhet érvényes alkotás ebben a témakörben.

Mikor fogant meg Önben a film gondolata?

Tíz évvel ezelőtt olvastam egy könyvet, amelyben sonderkommandósok tekercsei, feljegyzései álltak. Ők afféle üzemi munkások voltak, de a sonderkommandósokat is kivégezték, hiszen testközelből látták a szörnyű tetteket, a halálgyár tanúi voltak. Ezek a krematóriumi munkások feljegyzéseket készítettek a mindennapi életükről, majd titokban elásták az anyagot. A háború után találták meg ezeket a jegyzeteket. Ennek a drámai helyzetnek az elképzelése indította el bennem a vágyat, hogy elmeséljem egy ember történetét ebben a közegben.

Mi jelenti a sikert Önnek a Saul fiával kapcsolatban?

Ha az általam készített filmet megnézik, s még ha van is, ami zavarja az embereket benne, elindul róla egy beszélgetés, a saját feldolgozatlan múltunkról és traumáinkról is. Akár több országban vitát, diskurzust generál. Ha közvetíteni tud az emberek között – számomra egy filmnek ez lehet sikere.