A szív nem hazudik

„Leginkább erdélyi vagyok, azt hiszem. Az ember valahonnan elszármazik, eljön, másutt kialakít egy új életet vagy eltölt sokkal hosszabb időt, de azt gondolom, hogy a szív dönti el, hol érzi magát igazán otthon az ember” – állítja Adorjáni Bálint, a Radnóti Színház művésze, akit többek között Móricz Zsigmond Pillangójának filmváltozatában láthattunk. A művésszel, akit gyakran Jávor Pál hasonmásaként is emlegetnek többek között két filmszerepéről és a spiritualitásról beszélgettünk.

Forgatásról érkeztél. Milyen filmben láthat legközelebb a közönség?

Egy kisfilmet forgattunk két helyszínen, Diósjenőn és Királyréten, Görög Árpád rendezésében. A film címe Fonál, és egy misztikus történetet mesél el: a főszereplő, akit én játszom, a saját bűntudata elől menekülve egy erdőben menedéket talál egy öregasszonynál, aki szembesíti cselekedete súlyával. A történet nyáron játszódik, de közben beköszöntött az őszi  idő, így mikor utolsó nap a vizes jelenetekre került a sor, tizenkét fokos vízben kellett leforgatnunk őket. Az egyik egy gyilkossági jelenet volt – vízbe kellett fojtsam Sztarenki Dóra kolléganőmet szerelemféltésből – , a másik egy boldog lubickolós. Nahát, ez volt a nehezebbik! Hál’istennek volt egy sátrunk, amit jól befűtöttünk, és szerencsére nem kellett olyan hosszan a vízben maradnunk sem, csak olyan 8-10 perceket, utána szaladtunk a sátorba vetkőzni, szárítkozni.

Adorjáni Bálint

„Nincs kultusza már a sztárságnak. Nem érzem azt, hogy akkora idol lennék.”

Akkor ne csodálkozzunk, ha azt látjuk, hogy vacog a fogatok a forró nyárban…

Az a furcsa, hogy amíg a fölkészülési szakasz tart, addig didereg az ember, de ahogy elindul a felvétel, hirtelen olyan koncentrálttá válsz, hogy megszűnik minden fogvacogás. Így valószínűleg nem fog látszani a filmben sem.

Mikor és hol lesz látható ez a film?

A májusi Cannes-i Filmfesztiválra szeretnének az alkotók elkészülni vele, és fogja vetíteni  a Magyar Televízió is. Szintén májusra várható Török Ferenc 1945 című filmje, amelyben egy kisebb szerepben szintén feltűnök. Ez nagyjátékfilm, tehát a mozik is játsszák majd.

A Fonálban viszont a főszerep a tiéd. Milyen az a karakter, akit megformálsz itt?

Egy a tettei súlya alatt megtörő fiatal férfi, aki a saját emlékének fogságában vergődik.

Van-e újabb filmszerep a láthatáron?

Igen, ha minden jól megy, akkor októberben forgatom A Teremtő háta mögött című tévéfilmet.

Adorjáni Bálint

A Radnóti Színház tagja vagy, van-e most olyan szereped repertoáron,  ami a szívednek különösen kedves?

Kedvelem Csiky Gergely Buborékok adaptációját, Mohácsi Jánossal nagyon jó együtt dolgozni. Szabó Magda Bárány Boldizsárja is közel áll a szívemhez, mint ahogy Lars von Trier fanyar humora is, bár A Főfőnökben nem túl nagy a szerepem. Másik nagy kedvencem Dosztojevszkij Karamazov testvérek című darabja, amelyben Dmitrijt játszom. És az egyedüli előadás, amit a Radnóti falain kívül játszom, érdekes módon szintén egy Karamazov testvérek-adaptáció, amit néhány volt színművészetis osztálytársammal készítettünk három éve. A MU Színházban játsszuk azóta is, és sok fesztiválon, rendezvényen is előadtuk már, néha hihetetlen feltételek mellett.

Ha jönne egy rendező, és azt mondaná, bármit eljátszhatsz, amit csak szeretnél, mit választanál?

Egy másik adaptációban nagyon szívesen eljátszanám Iván Karamozovot. Gondoltam is, hogy egy ilyen kéréssel elő is állok, de aztán nem voltam elég bátor.

Csíkszeredáról származol, ahonnan elég korán, kilencévesen elkerültél. Mennyire maradtak meg a szülőföldedhez kötő szálak, milyen a viszonyod a gyökereidhez?

Olyan furcsa erre felelni, mert rengeteg időt töltöttem itt, Magyarországon, és már nem tudnám teljes szívvel azt mondani, hogy csíkszeredai vagyok, mert Csíkszeredán születtem. Hiszen Szekszárdon voltam általános iskolás, a gimnáziumot Budapesten végeztem, egy egyetemet Pécsett, majd visszajöttem újra Budapestre, úgyhogy végül is nem vagyok sehova valósi. A szüleim Szekszárdon laknak, a nagy gyerekkori barátságok oda kötnek, amelyek most is élnek, és rengeteg élmény. Mégis leginkább erdélyi vagyok, azt hiszem. Az ember valahonnan elszármazik, eljön, valahol másutt kialakít egy másik életet vagy eltölt sokkal hosszabb időt, de azt gondolom, hogy a szív dönti el, hol érzi magát igazán otthon az ember. A szív az nem hazudik, és otthon valahogy kicsit másképp dobog a szívem. Nem szakadtam el Erdélytől, nagyon erős a kötődésem. Ugye azt mondják, hogy az első hét év a legfontosabb az ember életében. Hát, belém is belém égett. Évente egyszer-kétszer ezért mindenképpen visszamegyek. Nagyon fontos nekem ez a töltekezés szempontjából, meg a család miatt is.

Szeredán maradtak rokonaid?

Nem, a család Szovátán és Kolozsvárott él. Csíkszeredán barátok maradtak, akiket ilyenkor meglátogatok. És vannak helyek,  ahová gyerekkoromban jártunk kirándulni vagy ahol laktunk, illetve ahol az apámnak a műterme volt, tehát olyan emblematikus helyek, melyekhez rengeteg emlék fűz, és azokat is mindig meglátogatom.

Csíksomlyó is ezek közé a helyek közé tartozik?

Érdekes, hogy amíg otthon voltunk, tehát a forradalom előtt, kimaradt a csíksomlyói búcsú. Két évvel ezelőtt azonban épp nem játszottam Pünkösdkor, elmentem hát Gyimesközéplokra és végigjártam a negyven kilométeres zarándokutat a csángókkal. Hajnal kettőkor indultunk, és délben érkeztünk meg Csíksomlyóra, a Nyeregbe.

Mit adott neked ez a zarándokút?

Rengeteg tapasztalatot. Először is, Csángóföld gyönyörű. Az ember ott áll fönn Gyimesnél a hágó  tetején, és azt gondolja, hogy ha vége is lenne a világnak, nem létezik akkor sem, hogy itt ne lenne élet. Ez az élmény szavakkal le nem írható. Az ember ott áll, és pontosan azt érzi, amit a hely sugároz magából, be tudja fogadni, így részévé tud lenni a környezetnek. Aztán elindulsz, látod azt a nagy tömeget, kanyarog az út, hol ez, hol az csapódik hozzád, s beszélgetsz egészen különböző emberekkel, aztán az út végén megmászni azt a dombot.. Sajnos nem tudtam ott maradni virradatig, pedig nagyon szerettem volna, mert a virrasztás érdekel a Nyeregben. Úgy tartják, hogy hajnalban

„Az ember ott áll fönn Gyimesnél a hágó  tetején, és azt gondolja, hogy ha vége is lenne a világnak, nem létezik akkor sem, hogy itt ne lenne élet”

„Az ember ott áll fönn Gyimesnél a hágó  tetején, és azt gondolja, hogy ha vége is lenne a világnak, nem létezik akkor sem, hogy itt ne lenne élet.”

jelenik meg a Szűz Mária. Tehát nézik a napfelkeltét. Van az a közmondás, hogy aki korán kel, aranyat lel – ez a Napnak az aranya. Aztán van ilyenkor ott egy csángó mise is, azon is szerettem volna részt venni, csak közben vissza kellett jöjjek egy munka miatt. De bízom benne, hogy hamarosan módom lesz megismételni.

A spiritualitás egyébként is jelen van az életedben?

Valamennyire igen. Istenhívő vagyok, ugyanakkor a buddhizmussal is volt egy találkozásom, a Gyémánt Út Buddhista Közösség révén. Hiszek abban, hogy a mantrák során ahogy az ember kimondja egymás után a hangzókat, annak a rezgésnek hatása van testre és lélekre. Csakúgy, mint amikor énekel az ember. Van egy tisztító meditáció is, amit szoktam végezni. Hiszek abban, hogy az ego nagyon sok galibát okoz az embernek, és nagyon szimpatikus a buddhizmusban, hogy azt abszolút igyekszik levetkőzni. Azt gondolom, hogy Buddha nagy tanító volt, de Jézus Krisztus közelebb áll hozzám.

Az már kiderült, hogy otthon érzed magad a természetben. A színészeten kívül mi van az életedben, aminek szívesen szenteled az idődet?

Szeretek kirándulni. A bátyám gyerekeit szoktam vinni a Pilisbe. Ők Pomázon laknak, s onnan bejárjuk a környéket. Van egy olyan tervem is, amiről egy tévés barátomat győzködöm, hogy forgassuk le a Dobogókő–Csíksomlyó utat az Egymillió lépéshez hasonlóan. De nagyon szeretek lovagolni is. Alsógödre járok, ott tanultam meg a Kossuthkifli című tévéfilmsorozat kedvéért. Kruchió Ágnes kaszkadőr egy Öcsi nevű lovon tanított, vele forgattam a Kossuthkifliben, és azóta is őt lovagolom. Ő egy telivér, egykor galopp ló volt, most már 12 éves, de nagyon tud perecelni, úgyhogy rendesen ki tudom szellőztetni én is a fejem. Amíg lecsutakolom, felnyergelem, patát tisztítok, odahagyom a városi gondokat, és aztán, az első vágta után, amikor úgy szépen leizzad a ló, és megérzed azt a finom, meleg lószagot és látod, hogy ő is szabadnak érzi magát, harapja a levegőt, prüszköl, akkor nem tudom, én boldog vagyok. Aztán egy gyerekkori barátommal, akivel nagy gördeszkások voltunk, most falat mászunk. Ki szoktunk menni sziklára is, de erre csak ritkán kerül sor, marad az épített fal.

Saját családdal kapcsolatban vannak-e elképzeléseid?

Vagy lesz egy nagy családom vagy nem lesz egy gyerekem sem. Elég végletesen sikerül élnem az életemet sajnos, úgyhogy ez mind a kettő benne van a pakliban. Próbálok normális életet élni, de valami mindig megcáfolja ezt. Átlendülök az egyik oldalra, aztán a másikra.

Ez mit jelent?

Ha valamit csinálok, azt szeretem száz százalékosan csinálni. És akkor el tudok veszni benne, és meg tudok feledkezni bizonyos dolgokról. És így vagyok nagyjából mindennel. Nagyon könnyen esem túlzásokba. A mérték megtartása nem mindig sikerül.

A „legjobb öt magyar pasi” közé választott az Origo 2011-ben, s az újjászületett Jávor Pálként is szoktak emlegetni. Mit érzékelsz te mindebből? Van rajongói táborod? 

Nincs kultusza már annak, hogy az embert várják a művészbejárónál vagy hasonlók. Nem érzem azt, hogy egy akkora idol lennék, vagy egy olyan nagy sztár, akinek ezzel foglalkoznia kellene, és nem is szeretnék ezzel foglalkozni a későbbiekben sem. Forgattam nem rég Tom Hanksszel az Infernóban, szintén egy fulladási jelenetben, csak itt most nem fojtogató, hanem megmentő

szerepben, és vele legalább egy testőr mindig ott volt. Ő úgy létezik, hogy két ember, folyamatosan, egész életében, a nap 24 órájában végigkíséri. És ha öten felismerik, akkor arról a helyről ki kell menekíteni. Ott ez reális dolog, hogy vannak rajongók. De itthon mi színészek vagyunk, nem sztárok.

Szerző: MÁTÉ ERIKA