Kováts Adél: A semmiből nem lesz semmi

Színésznőkkel mindig nagyon jó interjút készíteni: kellemes élmény hallgatni a hangjukat, élvezni a tiszta kiejtésüket. Kováts Adél hangja még ebből a sorból is kiemelkedik, minden szavát úgy formálja, mintha most húzták volna fel előtte a függönyt. Ráadásul a Fővárosi Közgyűlés szeptember 30-i döntése szerint ha hivatalosan nem is, de lényegét tekintve már nemcsak színművészt, hanem igazgatót is köszönthetünk a személyében: 2016. február elsején váltja a Radnóti Színház élén Bálint Andrást.

 

Szabadúszó színészként dolgozott nem is olyan rég, 1992-ben – ma pedig az egyik legrangosabb fővárosi színház, a Radnóti igazgatója. Mi az Ön sikerreceptje?

Egy családi mondást említenék. Még hároméves volt a keresztlányom, amikor – ennek már talán két évtizede – azt mondta: „Te, mama, a semmiből nem lesz semmi.” Ezt egyébként – a „te, mama” nélkül – Lear király mondja Shakespeare drámájában, nem tudni, a pici lány egy otthoni szövegtanulás közben hallotta-e vagy sem, de ez a mondás megmaradt a családban. Sikerrecepttel, ami mindenki számára érvényes, sajnos nem tudok szolgálni, mi úgy tartjuk, az embernek a saját lehetőségeihez képest mérten mindent meg kell tennie a munkája, az élete során – mert valóban: a semmiből nem lesz semmi.

 

Hogyan képzeljük el a megújult Radnóti Színházat?

Nos, nem szabad elfelejtenem, hogy egy nagy múltú, sikeres színházról van szó, amelynek több évtizedes hagyományai vannak. De tudomásul kell venni, hogy a XXI. században élünk, sok tehetséges fiatal vesz minket körül. Az ő fokozott bevonásukkal egy erős társulattal bíró művészszínházat kívánok létrehozni. Talán nem meglepő, hogy a női alkotókra is fokozottan szeretnék építeni.

 

Hol tart most az átalakításban? Új nevekkel tud szolgálni?

Igen, két új, nagyon tehetséges rendező nevét említeném. Az egyikük ifjabb Vidnyánszky Attila, aki már végzős színészhallgatóként is vitt színpadra darabot, idén ősszel a Színházi Kritikusok Céhe őt nevezte a legígéretesebb pályakezdőnek a szakmában. A másik név Kovács D. Dániel, aki legutóbb azzal került a sajtóba, hogy az általa rendezett A heilbronni Katica kapta a Színikritikusok díját a legjobb független színházi előadásként idén ősszel.

 

Önt alig látni a fővárosi éjszakai életben. Néha azért beül a kollégákkal valahová? Elárulja, hogy hová? 

Ó – nevet –, túl vagyok én már azon az életszakaszon, hogy belevessem magam a pesti éjszakába. És főként: az az igazság, hogy nem is volna már időm ilyesmire. No, hajdan azért akadt néhány hely, ahová jó volt benézni, ahol mindig lehetett barátokkal, kollégákkal találkozni. Kitűnő társaság gyűlt össze gyakran a Fészek Klubban, vagy a régi Rátkai Márton Klubban. Abban az időben emblematikus helynek számított a Balettcipő… ezekre a helyekre jó emlékezni. Mára ezt felváltotta számomra az ugyanúgy a Hajós utcában lévő Thália kávézó, ha vendégeket kell fogadnom, és egy kötetlen beszélgetésre el kell vinnem őket. Ha interjú céljából kell beülnöm valahová, akkor gyakran a színházzal szemben lévő Két Szerecsen Kávéházat választom – ha valahol, e két helyen viszonylag gyakrabban feltűnök e célból. No, és meg kell jegyeznem, hogy lakhelyem, a Pozsonyi út közelében számtalan kitűnő, igazán „pesties” étterem és kávéház található.

 

Ön szerint mitől jó egy pesti szórakozóhely?

Mindenekelőtt az szeretem, ha a személyzet tagjai udvariasak, kedvesek. Az ételektől, italoktól azt várom, hogy legyenek minőségiek és karakteresek: a meleg legyen meleg, a hideg legyen hideg.

 

Ön hogyan látja, van bulinegyed, buliélet Budapesten?

Látom, a VI. és a VII. kerületben zajlik az élet, rengeteg fiatal szórakozik ott, jobbára a romkocsmáknak köszönhetően. De azt be kell vallanom, nekem ez a környék péntektől vasárnapig nem fogyasztható. De elismerem, találni azon a környéken ugyanúgy finom borokat vagy kitűnő éttermeket is.

 

A „színházi emberek” gyakran taxiznak a munkájuk miatt. Ön ritka vagy gyakori vendég a sárga autókban?

Aligha számítok a gyakran taxizók közé. Korábban, míg Solymáron laktunk, azért nem jártam taxival, mert odáig kimenni, minden előadás után, hetente többször is, nem lett volna olcsó mulatság. Ma bent élek a város szívében, szívesen járok tömegközlekedési eszközzel, de ha lehet, még a rövidebb utakra is a saját autómat használom, Szeszélyes, kiszámíthatatlan a mi időbeosztásunk, gyakran kell késő este útra kelnem, s ilyenkor az a legegyszerűbb, ha azonnal csak bepattanok a kocsimba. Persze, amikor késésben indulok el valahová, taxit hívok, mert egy profi sofőrrel hamarabb elérem a célomat Akkor is igénybe veszem a taxit, ha előadás tovább maradok a színházban. Vannak olyan darabok is, melyek eljátszása után bizony jólesik egy korty italt lehajtani – ilyen A vágy villamosa –, ezután természetesen szintén taxit hívok, bármilyen kevés alkoholt is fogyasztottam.

 

Sokat dolgozik: igazgatóként sem szakadt el a színpadtól, a hírek szerint filmet is készít…

Kamondi Zoltánnal forgatunk filmet, augusztus 31. óta dolgozunk, itt természetesen színésznőként vagyok jelen. Eközben a Radnóti Színházban igyekszem azon, hogy minden egyes darabot felújítsunk, nagyon sokat konzultálok Bálint Andrással, aki hivatalosan a színház igazgatója, hiszen én csak 2016. február elsejétől lépek e posztra. Régi jó kollégák vagyunk, ami most a Radnótiban történik, azt bársonyos átmenetnek nevezhetjük. No és túl vagyok a Lear király bemutatóján Alföldi Róberttel, s gőzerővel vetem bele magam az igazgatói teendőkbe. Többek között a jövő évad műsortervét készítjük elő, s természetesen továbbra is játszom a szerepeimet.