A Nagykutya árnyékában

Smink a négy hónapos hófehér Jack Russel kislány neve (ezt a szeme körüli drapp foltnak köszönheti), folyton játszani akar, amit Theo, akivel egy háztartásban lakik, nyugodt eleganciával tűr – legfeljebb néha rámordul. A kicsi persze mindenkivel ismerkedni szeretne, ami foga ügyébe kerül, azt megrágja, szétszedi. Természetesen, hisz most nőnek a fogai. Temperamentumos, játék során gyakran felhúzza magát, folyamatosan le kell foglalni. Ideje hát iskolába vinni. Hamarosan be is iratkozik.

A lovardában érzi magát a legjobban. Itt kell megemlítenünk, hogy nagyon sok lovas büszkélkedhet evvel a fajtával, valami miatt szeretik: talán mert kicsi, könnyen hurcolászható, okos és eleven. Versenyeken megfigyelhető, ahogy jönnek-mennek, szaladgálnak, de végül mindegyik megtalálja a gazdáját. S hogy mit keres e két merőben különböző eb: Smink és Theo a lovin? Papa és lánya versenyző, a mama hobbiból lovagol. Mama egyébként vállalkozó, és épp saját reggeliző-pékségét alakítja. Smink eközben alszik (a szabadban aktív, bent kidől), vagy ha ébren van, elviszi a szerszámokat. Néha átruccannak a szomszédos kávézóba bekapni valamit, mama az egyik asztalnál, Smink pedig azonnal berohan a konyhába, tudván, hogy mindig adnak neki valamit enni. Mellesleg a mama reggelizője is kutyabarát hely lesz.

Theo, az idős arisztokrata nem jár a kis kávézóba: nem férne el az asztalok között. Csődbe is menne az a hely, ha a negyvenöt kilós ebet kellene etetniük. S hogy róla is essen pár szó: számos német arisztokrata családban előfordul eme keresztnév. Nyugodt, elegáns, megjelenése tiszteletet parancsol. Még a pályán ügető lovak is utánafordulnak, s mivel tartanak tőle, néha megugranak, mikor előtte kell elhaladniuk. Weimari vizsla. Eredetét egészen az 1200-as évekig tudja visszavezetni. Ha valaki még nem látott weimari vizslát, hát Bécsben, a Hofmuseumban megtekintheti a kiváló németalföldi festő, Anthony van Dyck „Ruprecht herceg és kutyája” című festményén. Ausztriában egyébként engedéllyel lehet tartani, nem mintha veszélyes lenne, de hát az arisztokratikus nevelésnek megvannak a maga szabályai. A kiváltságos réteg vadászkutyája volt évszázadokon át.

Nos, mindezt csak összehasonlításképp jegyeztük meg. Smink ugyanis minden, csak nem arisztokrata. Eléggé idegesíti is társát. Ennek ellenére a nagy, nyugodt előkelő vadászkutya és az eleven kis csitri kotorék jól megférnek egymással. Megható, ahogy a tapasztalt öreg ásni tanítja kis társát. A városban persze már nem az elejtett vadat kaparják ki a földből. A semmiért túrják a talajt, pusztán mert ezt diktálja ösztönük. Ám Smink mintha segítene Theónak rátalálni ősei gazdáinak elásott kincsére.