„Újra a sportélet aktív részese lehetek”

Mintha időközben el sem röppent volna úgy másfél évtized, ugyanolyan csinos, derűs és közvetlen, amilyennek az ezredforduló tájékán megismertük. Az olimpiai ezüstérmes, tizenegyszeres világbajnok kajakozó, Bóta Kinga visszatalált a sportéletbe. A Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) főtitkáraként, valamint a Budapest 2024 sportolói bizottság tagjaként dolgozik a magyar olimpiai pályázat sikeréért, valamint a feltörekvő, talán éppen nyolc év múlva a pályafutása csúcsára érő generáció továbbtanulási feltételeinek megteremtéséért.

Sikeresen túl van élete első félmaratonján.

Igen, végig párban futottam, majd az utolsó két kilométeren tempót váltottam, hogy elérjem a kitűzött célt, így sikerült két órán belül teljesítenem a távot. Hiába, még mindig él bennem a versenyszellem.

Annak idején, kajakosként is szeretett futni?

Ellenkezőleg, nem nagyon rajongtam érte, az úszás jobban ment. Érdekes, most mindkettő fontos része az életemnek. Úszóoktatóként is dolgozom, a sportolást pedig alapvetően a futás jelenti az életemben. Valószínűleg az is közrejátszik ebben, hogy a Margitszigethez közel van a lakásom és az irodánk is, így könnyen, gyorsan lejutok a Szigetre. Ott néhány éve összeismerkedtem egy csapattal, többnyire velük szoktam edzeni, gyakran napközben, a melegben, s olykor akár három kört is teljesítve, így bíztam benne, hogy a félmaraton a kánikulában sem okoz a kelleténél nagyobb kihívást. Talán majd a negyvenkét kilométer, mert idővel azt is meg szeretném kísérelni.

Kajakban mikor ült legutóbb?

Tavaly nyáron a Balatonon, egy krokodilkajakban… De nem jutottam messzire, mert balos lapátot adtak a kezembe, én viszont világéletemben jobbossal eveztem.

bota_kinga-15-hr-kicsi

És azt megelőzőleg?

Várjunk csak… 2005-ben indultam utoljára világversenyen, 2006-ban már csak levezettem. Érdekes, a testem is jelzett, soha nem voltam sérült, ám abban az évben a portugáliai edzőtáborból haza kellett utaznom ínhüvelygyulladás miatt. A következő évben beültem még egy négyesbe a masters bajnokságon régi csapattársakkal, ami furcsa élmény volt, mert az agyamban még benne volt a versenytempó. Praktikus magyarázata is van annak, hogy azóta nem kajakozom. Ahhoz, hogy megfelelő vízen evezzek, át kellene vergődnöm a városon, Csepelre, ami oda-vissza legalább másfél óra. A futás, a Margitsziget pedig, ahogy mondtam, pillanatok alatt elérhető.

Most visszagondolva, elégedett a pályafutásával, vagy van önben hiányérzet?

Egy-két évig talán vesztesként gondoltam vissza a 2004-es athéni olimpiára, ahol a németektől kicsivel kikaptunk, ma viszont már egyértelműen büszke ezüstérmes vagyok. Ez az érzés idén csak erősödött bennem, kinn voltam Rióban, s a helyszínen tapasztalhattam meg, már lelkes kívülállóként szemlélve, milyen keményen meg kell dolgozni egy olimpiai éremért. Pályafutásom utolsó érdemi versenyére, a 2006-os országos bajnokságra már felszabadultan készültem. Akkor az eredmény már másodlagos volt, egyszerűen élveztem, hogy kajakozom. A verseny előtt lementem a stégre, és magamban elbúcsúztam a sportágtól, megköszönve mindazt, amit kaptam tőle, általa. Majd elkezdtem dolgozni, ezzel egy időben újra iskolapadba ültem, és megszereztem a második diplomámat kommunikáció szakon. Egy reklámügynökségnél hét évig dolgoztam, érdekes és tanulságos időszak volt, de idővel tudatosult bennem, hogy nem ez az én igazi világom. Valahogy örökre belém ivódott az a szemlélet, hogy megdolgozom valamiért, s azt elismerik. A BOM-nál ezt megkapom, s természetesen az is jó érzés, hogy ismét aktív részese vagyok a sportéletnek.

Ha már említette Riót, hogyan értékeli a mieink szereplését?

Vegyes érzésekkel. Amikor én versenyeztem, mindhárom szakág, a női, a férfi kajak és a kenu is roppant eredményes volt, ma viszont már csak a lányok húzzák a közös hajót. Igaz, bámulatosan. Kozák Danuta pedig egyenesen fantasztikus. Annak idején két éven át együtt edzettünk, már akkor lehetett látni, mennyire alázatos, tudatos sportoló, övé a jövő. Ám a sikert az ekkora klasszisoknak sem adják ingyen. Mindig elérzékenyülök, amikor őt látom versenyezni.

S milyen volt maga az olimpia?

Rio lélegzetelállító, de a rendezésben akadtak hiányosságok. Nagyon jól éreztem magam, sok új embert ismerhettem meg, például Rost Andreát, a híres operaénekesnőt, aki szereti a sportot, ezért is kérték fel a Budapest 2024 pályázat egyik nagykövetének.

bota_kinga-08-hr-kics

E szerepkörben hogyan végezték a munkájukat?

Két nagyon fontos küldetésünk volt és van. Egyrészt Budapest „hátrányát” ledolgozni, hiszen a többi pályázó várost senkinek sem kell bemutatni, Magyarországot viszont nem mindenki ismeri. Másrészt azt tudatosítani az olimpiai család, mindenekelőtt természetesen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaiban, hogy az úgynevezett Agenda 2020 programot, amely a kisebb költségvetésű rendezést tűzte a zászlajára, Budapestre szabták. A riói Magyar Ház jól szolgálta ezt a célt, igazán kreatív ötletekkel sikerült bemutatni a magyar sportsikereket, tágabban hazánk büszkeségeit, azt a csodálatos, egyben biztonságos, barátságos környezetet, amely a hozzánk látogatókat fogadja. A sportolói bizottság tagjaiként pedig a mi feladatunk, hogy mint korábbi olimpiai résztvevők véleményezzünk és átadjuk tapasztalatainkat a pályázat során, maximálisan figyelembe véve a sportolók igényeit. Úgy érzem, az is fontos szempont lesz a döntéskor, sikerül-e elfogadtatni, hogy a 2024. évi játékok Európát illetik meg. Ha igen, akkor minden okunk megvan a reménykedésre. Az is sokat nyomhat a latban, hogy a magyarok túlnyomó többsége támogatja az olimpiai rendezést, és imádja a sportot. Nálunk biztosan nem lennének üres lelátók a versenyek alatt. Különös élmény, amikor a BOM főtitkáraként azt tapasztalom, ezért az ügyért komoly üzletemberek is mennyire tudnak lelkesedni. Boldoggá tesz, hogy ebben a munkában én is részt vehetek. Jó helyen vagyok!

Sport és tanulás – BOM ösztöndíjjal

A BOM nem csupán a magyar olimpia ügyét karolja fel, hanem a tanulni vágyó sportolókat is támogatja. A BOM a Magyar Sportért Alapítvány tanulmányi ösztöndíjjal, tandíjtámogatással nyújt segítséget fiatal tehetséges sportolóknak, ez idáig 46 sportolót részesített támogatásban. A felmérések alapján tizennyolc és huszonöt éves kor között hagyják abba a legtöbben a versenyszerű sportolást, méghozzá azért, mert nem tudják azt összeegyeztetni a tanulással. Ebben igyekszünk segíteni – beszélt a szervezetnél végzett munkájáról Bóta Kinga. – A mi ösztöndíjunkra nem kell minden évben pályázni, aki egyszer elnyeri, az a teljes képzés idejére és összegére kap támogatást, ami lehet felsőfokú, egyetemi, főiskolai vagy középszintű (OKJ) képzés is. Idén negyedik alkalommal hirdetünk pályázatot. Minden évben 10-15 millió forinttal növeljük a támogatást a rendszerbe belépőknek. Azonfelül, hogy így közvetlen kapcsolatom van a magyar sportélettel, ez a munka azért is érdekes, mert első kézből ismerek meg olyan emberi sorsokat, amelyek a segítségünk nélkül nehezebben vívnák ki a maguk sikerét.