A jelen sztárjai és a jövő reménysége Budapesten

A post-hardcore egyik legfrissebb sztárja, az amerikai Pierce The Veil először lép fel Magyarországon november 9-én a Dürer Kertben, ráadásul olyan vendégekkel, akik önmagukban is garantálnák az év egyik legnagyobb buliját, ugyanis az elképesztően intenzív fellépéseiről elhíresült Letlive, valamint a brit gitárzene egyik nagy reménységének számító Creeper kíséri őket.

Mondhatni tipikus amerikai sikertörténet: a Pierce The Veilt pontosan tíz évvel ezelőtt alapította meg egy San Diegói testvérpár, Vic és Mike Fuentes eleinte duófelállásban, majd később zenésztársakat is bevonva és tökéletesen éreztek rá arra, hogy az akkor már lecsengőben lévő, de még mindig divatos pop-punk, valamint az egyre inkább teret hódító modern metalcore milyen remek ötvözetet képes alkotni. Nem is kellett sokat várniuk az áttörésre, Youtube-videóik egyre nagyobb nézettséget hoztak, a sajtó is felkapta őket, villámsebesen növekedni kezdett a rajongóbázisuk, miközben jó pár nyáron végigjárták a műfaj legfontosabb amerikai fesztiválsorozatát, a Vans Warped Tourt vagy éppen olyan sztárbandák előzenekaraként járták az Államokat, mint az A Day To Remember vagy a Sleeping With Sirens. Utóbbi énekesével, Kellin Quinn-nel vették fel később az eddigi legnagyobb slágerüket, a King For A Dayt – a dal, illetve a Billboard listájának 12-edik helyén nyitó Collide With The Sky című 2012-es album pedig már a nemzetközi népszerűségüket is elhozta. Ezt követően már a az All Time Low-val a főműsoridőn osztozva sokezres tömegek előtt léptek fel Amerikában, de önállóan is nagyrészt teltházas koncerteket adtak az Egyesült Királyságban turnézva. A nem csupán lemezen, de élőben is roppant energikus banda idén jelentette meg új, Misadventures című, instant slágerekkel tarkított albumát, amellyel ősszel Európát is célba veszik és a Dürer Kertben pályájuk során először Magyarországon is fellépnek.

Míg a Pierce The Veil egyik jellegzetességét a tiszta vokál és az érzelmes dalszövegek jellemzik, addig az őket kísérő brit Letlive szinte az ellenpólusuknak fogható fel. A Los Angelesi metalcore banda nem csupán a kíméletlenül intenzív, feszes és dühös dalaival keltett feltűnést, hanem azzal is, hogy a koncertjeik alkalmával soha nem tudhatjuk, mire számíthatunk a következő pillanatban. Jason Butler ugyanis elképesztő vehemenciával szedi szét a színpadot, a tartóoszlopokra vagy éppen a páhollyal rendelkező helyeken az erkélyre is felmászva, a magaslatból pedig olykor a közönség közé vetve magát, olyan energiát kölcsönözve a fellépéseiknek, hogy még a műfajtól idegenkedőket is garantáltan magával ragadja.

Az estét a leginkább az AFI és a My Chemical Romance zenei világát ötvöző Creeper nyitja – a rendkívül fiatal brit bandának jövő márciusban jelenik még csak meg a debütál nagylemeze, de az eddig kiadott fülbemászó számaik alapján nagy rá az esély, hogy pillanatok alatt a brit rockzene legújabb sztárjaivá válnak és hamar a fesztiválok kiemelt friss nevei között találkozunk majd velük.