Schwindli egy polgár a Károlyi-kert mellől

Fölöslegesen szerelték be a riasztót a lakásba. Ide a lábát nem teszi be senki, nemcsak betörő, de ismerős sem anélkül, hogy Schwindli fel ne verné az egész házat. Nem kell keresgélnem az ajtót, a liftből kilépve az ugatás irányába indulok. Mikor látja, hogy oké vagyok a gazdánál, elvonul és lefekszik. Mivelhogy lusta. Meg dörzsölt, szófogadatlan és falánk. „Hihetetlen ambícióval sír, kéreget, ha esznek körülötte, meggyőzően éhezik, mintha évek óta nem evett volna”– hallgatom a jellemzést.

„Na, ezt most megcáfolom”, gondolja Schwindli. Lassan föláll, kényelmesen odasétál a kanapéhoz, fölkapaszkodik, és a gazdihoz bújik. Ettől kezdve okos, csillogó szemeivel csak néz, szemlélődik, nagy ritkán felém fordítja fejét, mindig csak rövid időre, jelezvén, hogy „dumáljatok csak, kifejezetten nem izgat, hogy mi a véleményed rólam”. Van ebben valami veleszületett elegancia. Mintha a róla elhangzottak ellenkezőjét akarná bizonyítani. Rezzenéstelenül hallgatja, amint vadászösztönét méltatják: kitartóan szaglászik, kutat, a kertben lőttek a növényeknek, ha alattuk állatot észlel. Ami vendégségben kicsit kínos. Környékükön szegény csak az aszfaltot kaparhatná: sem a Múzeumkertbe, sem a Károlyi-kertbe nem tehetik be kutyák a lábukat. Más közeli zöldterület híján naponta utazik hát a Gellért-hegyre barátkozni,bár eleinte minden kutyában a konkurenciát látja.

„Fertelmes arányai vannak,” szól a gazdi, miközben szeretettel simogatja. Az a szimpatikus, hogy szemben a legtöbb ebtulajdonossal, ő nem meséli be magának, hogy az övé a legszebb. „Van szebb és okosabb, de egy lakásban ő a normális méret.” Minden jó és rossz tulajdonságával együtt szereti, mint a szülő a gyerekét. Nem tud reggelente rosszkedvű lenni, mikor Schwindli ébreszti. Általában egyébként mindenhol szeretik, ahol megjelenik. Sétáltatás közben behúzza a gazdit abba az étterembe, ahonnan jobb szag árad az utcára, s nem fordul elő, hogy valahol ne adnának neki maradékot. Aztán kijön, s fiával együtt provokálni kezdi az első szembejövő bullterriert, ám minden helyzetből ki tudnak menekülni. „Nem ártana, ha egyszer egy nagyobb kutya megtépné őket, mert így nem tanulnak.” Persze Schwindlit figyelve látom, hogy mindent megért, s nyilvánvaló, hogy ő is mindent képes megértetni az emberekkel. Nincs színész, akinek ennyire kifejező lenne a tekintete.

Talán nem is kéne megemlíteni, hiszen a fenti jellemrajzból egyértelmű, hogy Schwindli tacskó.