Lovasrendőr a színpadon

Gyarmatosítottuk Kelet-Európát könnyűzene tekintetében a hetvenes-nyolcvanas években: és ezzel kapcsolatban nem csupán az olyan legendákra kell gondolni, mint az LGT vagy a Skorpió együttes, hanem még az olyan periférikusabbnak számító, gumi-rockot játszó formációkat, mint a Hit koncertjét is akkora rajongással várták Kelet-Németországban, mintha ők lennének az új Beatles, mondja el Poós Zoltán. Az író, költő, újságírónak tavaly jelent meg a korszak legnagyobb alakjait megszólaltató Azok a régi csibészek című, Csatári Bence történésszel közös könyve, amellyel az volt célja, hogy újra beszédtémává tegyék a hazai könnyűzenét.

A zenészek történetei mellett az interjúkötetben szóba kerülnek mások mellett az albumborítók vagy éppen a betűtípusok is. Ma már például kevesen gondolnák, hogy utóbbi milyen fontos jelentőséggel bírt, pedig az Illés-albumokon megjelent dizájn visszaköszönt az Ifjúsági Magazinban is, a zenéhez köthető legapróbb szegmenseknek is megvolt a maga helye, minden összefüggött mindennel és beazonosítható volt.
– Manapság nehezebben azonosíthatóak be a domináns grafikai vagy vizuális trendek, nehezebben állapítod meg egy-egy betűtípusról, hogy ez 2008-ból vagy éppen 2012-ből származhat. Nagyon gyorsan kifut egy logotípia vagy egy dizájnelem. A gyógyszertárakat régen harminc-negyven éven keresztül hirdették ugyanazokkal a neonbetűkkel, beleégett a látvány a szemünkbe. Egy olyan új technikai innováció, mint amilyennek például a Yamaha DX7 számított, hat-hét év alatt futotta ki magát, jelenleg egy szoftver egyetlen esztendő alatt is elévülhet – fejti ki Poós Zoltán. Az Azok a régi csibészekre vonatkozóan hozzáteszi, nagyon fontos a könnyűzene kapcsán a személyes kötődés: a rock ’n’ roll ugyanis az ifjúság mítosza, ezért az tud hitelesen írni az adott együttesekről, aki hozzájuk tudja kapcsolni a fiatalságának bizonyos szakaszait. Ahogyan fogalmaz: egy friss sláger lehet akármilyen jó, ha nem táncoltunk rá például az esküvőnkön, nem az szólt, amikor a felvételire készültünk, akkor csak egy jó dal marad. Számára többnyire megvolt ez a kötődés, máig emlékszik például arra a televíziós műsorra, amit az Omega Csillagok útján című lemezéhez készítettek.

Ne hagyjuk veszni a mítoszt

Könyvük egyik legfontosabb célja az volt, hogy életben tartsa a legendákat. Mint elmondja ugyanis, azok a zenekarok, amelyek nem ápolják a saját kultuszukat, egy idő után eltűnnek vagy elvesztik jelentőségüket – minderre a Révész Sándor nélküli Piramis remek példa, hiszen míg az 1992-es összeállásuk idején, Pesten öt teltházas koncertet adtak, addig 2006-ban már csupán egyetlen alkalommal sikerült megtölteniük az Arénát. Ahogy pedig telik az idő, úgy tűnik el az a korosztály, amelyik ismeri ezeket az előadókat, a mai tizenévesek jelentős része semmit nem tud az Omegáról vagy a Skorpióról, és az Illéssel is csak akkor találkoznak, ha egy olyan jelenlegi friss és divatos banda, mint az Ivan & The Parazol eljátssza néhány dalukat – eredeti tálalásban azonban képtelenek elhelyezni térben és időben a pop-kulturális mátrixban.

Éppen ezért fontos a szerző szerint, hogy beszéljünk, sőt akár vitatkozzunk is arról, melyek a magyar könnyűzenei történet legfontosabb lemezei például. És ne hagyjuk elfeledni az olyan sztorikat sem, mint például azt, amikor a Queen gitárosa, Brian May egy zenei expón majdnem hanyatt esett, amikor kipróbálta az Omega együttes műszaki fejlesztői által alkotott gitárszintetizátort. A könyv története egy nyilvános beszélgetéssorozattal kezdődött: Csatári Bence történésszel együtt Szörényi Leventével, Bródy Jánossal, Pataky Attilával, Balázs Fecóval vagy éppen Kóbor Jánossal ültek le megvitatni az élettörténetüket és a tárgyalt korszakot. Előfordult, hogy egy-egy alkalommal egyszerre két vendéget is hívtak, közös asztalnál ült például Trunkos András a Rolls Frakcióból és a korábbi dalszövegírójuk, majd későbbi hanglemezgyári vezető, Boros Lajos. A programsorozat olyan jól sikerült, hogy végül a Cseh Tamás Program megkeresésére interjúkötetként feldolgozva is megjelent, több mint ötven, a poptörténet beavatott ismerői számára is ritkaságnak számító képpel illusztrálva. A beszélgetések alkalmával Poós Zoltán is összeráncolta a homlokát néhány elképesztő történettől. Ezek közül a kedvence a korabeli politikához mérten is igencsak abszurd képet fest az állapotokról: az egyik alkalommal ugyanis, amikor az Illés együttes koncertezett a Szegedi Szabadtéri Színpadon, egy lovasrendőr váratlanul felvágtatott a színpadra, és fellépés közben igazoltatta Szörényi Leventét.

Német Dániel