Ónodi Eszter: „Egyszerre vagyok tudatos és ösztönös”

Töretlen sikersorozat övezi színpadon, filmen, televízióban. A POSZT-on a legjobb színésznői alakítás díját nyerte a Nóra címszerepéért a Katonában. Kamondi Zoltán Halj már meg! című utolsó filmjéért a legjobb női mellékszereplő díjában részesült. Az HBO Aranyélet sorozatában az „ősgonosz” Janka megformálásáért két egymást követő évben is megkapta a televíziós újságírók díját.

– A lehetőségeken túl minek tulajdonítod, hogy egymás után ilyen minőségi feladatok és elismerések találnak meg?

– A mi pályánkon nincs arra recept, hogy miért kellünk éppen. Én is érzem, hogy most van egy jófajta hullám, amit meg kell lovagolnom. A forgatások mennyisége idővel csökkenni fog, mert kevesebb idősödő női szerep lesz. A színház tekintetében a szerencse számlájára írom, hogy Székely Krisztát idén szerződtették a Katonába, és most jutott eszébe, hogy megrendezze velem a Nórát. Nyilván belső érési folyamat is közrejátszik abban, hogy milyen szerepek találnak meg. Valószínűleg kiemelt csúcspontja lesz az életemnek ez a mostani időszak. Az már a jövő zenéje, hogy meddig tart. Lehet, hogy egy törvényszerű lejtmenet jön majd. Ki tudja?

– A porcelánbabától az ideg-összeroppanásos nőig, szélsőséges utat jársz be a Nórában. Az élethazugságok feltárása miatt érzed fontosnak ezt a mai környezetbe helyezett „Jelenetek egy házasságból”-t?

– A mi előadásunkban sokkal kevésbé a nők társadalmi helyzete kap hangsúlyt, mint Ibsen korában, hanem a magánéleti szál. Manapság a politika, a közélet próbálja meghatározni az életünket; a magánélet nem annyira kellemes vagy népszerű beszédtéma. A nézők mégis nagyon hálásak azért, ha egy klasszikus színházi folyamatot látnak, ahol két óra leforgása alatt a szemük láttára megy végbe egy komoly családi dráma. Örök színházi erény, hogy az emberek szívesen „kukkolnak” ilyen helyzetekben, és tudat alatt összevetést tesznek a saját párkapcsolatukkal, családi életükkel.

– A mintafeleségből, példás családanyából önmagából kivetkőzött lénnyé való átváltozásban mennyire kell mélyre menned a saját életed látszataiban?

– Nyilván a privát életemet is beleviszem a szerepbe, különböző érzelmi pontokat, de nem feltétlenül a párkapcsolatomból, hanem bárki mással, akár a gyerekemmel, az anyámmal, vagy – teszem azt – a sarki fűszeressel való viszonyomból. Színészileg az a feladatom, hogy teljesen függetlenül az aznapi életem történéseitől esténként a tönkremenést prezentáljam. Ha nem vagyok eléggé jelen, akkor a nézők nem kapnak százszázalékos élményt. És ezt nem engedhetem meg magamnak, főleg annak a tudatában, hogy szerencsére óriási érdeklődés övezi az előadást, mindig telt házzal megy.

– Pályatársaid, rendezőid szerint is hihetetlenül összeszedett, fegyelmezett, hisztériától mentes színész vagy. A tudatosság kulcsszó nálad?

– Egyszerre vagyok tudatos és ösztönös. Nem hiszek sem a túl agyas, sem az „ereszd el a hajam” hozzáállásban. A civil létemben is fegyelmezett vagyok. Tudom, hogy mások megbántásával, hisztivel semmin nem lehet változtatni. Közhely, mégis igaz, hogy a színház és a film csapatmunka, amiben mindenki ugyanolyan fontos összetevője egy adott munkának. A konfliktusok megoldásán vagyok, nem pedig a szításán.

– Az Aranyélet harmadik évadát forgatod éppen. Lady Machbettel vetekedő figurát hozol Janka szerepében. A második évad nagy leszámolását követően miben lehet még fokozni a feszültséget?

– A harmadik részben is lesznek meglepetések a történet és a karakterek szempontjából. Nekem az a dolgom ebben a sorozatban, hogy utáljanak. A visszhangok, a sokszor negatív kommentek alapján azt hiszem, hogy jól végzem a munkámat. Nagyon szeretem az Aranyéletet, mert színészileg komoly kihívások elé állít. Ráadásul úgy járok oda forgatni, mintha hazamennék.

– A mozinézők szeme előtt nőttél fel a Meseautó, a Valami Amerika „bakfisából” évtizedeket átívelő, időutazásos szerepekig. Milyen érzés nyolc év kihagyás után folytatni a Valami Amerikát?

– Alapítótagnak számítok a Valami Amerika csapatában. A 2001-ben forgatott első film óta nagyon sokfelé ágazott el a privát és a szakmai életünk. Akkoriban a szereplők többsége még szinte teljesen ismeretlen volt. Nekem a Meseautó révén volt már valamifajta filmes előéletem. Ha werkfilmes lennék, érdekes témának tartanám feldolgozni, hogy kivel mi történt azóta. A Valami Amerika 3 nagyban épít az előző két film hangulatára, szófordulataira, humorára. Remélem, hogy folytatja a magyar film nemrég megindult diadalmenetét, és sokan megnézik majd a moziban.

– Soha nem ambicionáltad a külföldi filmes karriert, holott adódott volna lehetőség. A színházat mindig fontosabbnak tartottad?

– Amikor sok évvel ezelőtt Shooting Star voltam a Berlinálén, kaptam néhány felkérést. Ki kellett volna mennem Londonba castingra, de akkor ezt nem tehettem meg a színházi kötöttségem miatt. A nagyjátékfilmjeim nagy része nem szerepelt fesztiválokon, így nem kerülhettem külföldi filmesek látómezejébe. Talán csak az Aglaja jutott el több fesztiválra, amiért Monte Carlóban Arany Nimfa díjat kaptam. De cseppet sem bánom a külföldi filmes karriert. Büszkeséggel tölt el, hogy a Katona József Színház tagja vagyok idestova húsz éve, ami ad egyfajta állandóságot, biztonságot.

Szentgyörgyi Rita