Tenki Réka: „Ilyen időutazásban még nem volt részem”

A Testről és lélekről és a Budapest Noir című filmekben nyújtott alakítása révén a tíz legfigyelemreméltóbb európai filmes tehetség sorába választották. A Kondor Vilmos regényéből készült első hazai film noirban egy vakmerő fotóriporternőt alakít a harmincas évek Budapestjén. Időutazásokról, nőiességről, pálya és magánélet kapcsolódásáról beszélgettünk.

– Kondor Vilmos rajongójaként mit jelentett számodra életed első nagyjátékfilmes főszerepe a Budapest Noirban?

– Nagy ajándéknak tartom, hogy bekerülhettem Gárdos Éva filmjébe, amelyben minden passzolt, Kondor remek krimitörténete, Szekér András forgatókönyve, a szerep, a stáb, a kor, a ruhák. Ilyen időutazásban még nem volt részem. Élmény volt hajnalban kimenni a forgatásra, a stábbuszban átöltözni, majd kilépni egy másik korba, a macskaköves utcákra, korabeli autóval száguldozni éjszaka, autós üldözésben részt venni. A sminktől a ruhákon át a kiegészítőkig élvezhettem, hogy nő vagyok. A kesztyűviselet, a magas sarkú cipő, a szőrmés kabát mind-mind hozzátett a jelenséghez.

 – Mi igaz abból, hogy egy pofonnal nyerted meg Eckhardt Krisztina szerepét?

– Nem is emlékeztem erre. Egy színész mindenfélét kipróbál a castingon anélkül, hogy tudatos lenne, aztán valami megtetszik belőle a rendezőnek.

 – A regényben szende karakter a fotóriporternő, a feszesebb dramaturgia kedvéért faragtak belőle vagány karaktert.

– Sokat foglalkoztam azzal, hogyan mutassam meg azt, hogy egy nőnek 1936-ban Budapesten, a világháború előtt nagyon komoly szakmai háttere, elhivatottsága van, emellett az érzelmi viszonyát a főszereplő Gordon Vilmossal. Krisztinának a hivatása a legfontosabb, mindent megtesz azért, hogy egy bűnügyet felderítsen. A legveszélyesebb helyzetekbe is belekeveredik az igazság felkutatása érdekében. A másik oldalon pedig ott a szerelem a férfival, akivel a munkájuk során találnak egymásra, hasonlóan gondolkodnak, viselkednek. Mindketten vívódnak azon, hogy mi a fontosabb: a kapcsolatuk vagy a munkájuk.

 – Te is küzdesz hasonló dilemmákkal, hogy mennyit adj magadból a családnak, a szakmának?

– Hogyne, ez nálam is állandó dilemma, de Krisztinától eltérően nekem gyerekem is van. Nagyon szeretem a szakmámat, mégis az a legfontosabb, hogy a lányom biztonságban legyen, jól érezze magát. Ha ezt meg tudom teremteni, és mindent megadok neki, akkor nyugodtan megyek el dolgozni.

 – Anyaként másként mérlegelsz, hogy mit vállalsz el, és mire mondasz nemet?

– Azt hiszem, ezen a téren nem változtam. Ugyanolyan szempontok alapján döntök, mint korábban. Nagyon fontos a rendező személye, a kollégák, a téma. Mostanában sok olyan történet is megtalált, amiről azt érzem, hogy kinőttem belőle. Nem játszhatok már huszonegy-két éves lányt, még ha külsőleg kicsit azt is jelentem. Tudatilag már nem tudok olyan elhivatottan naiv, ártatlan lenni.

 – A Testről és lélekről pszichológusnője éles eltávolodás a naiva szerepkörtől. Meglepett, hogy ilyen utat futott be a film a berlini Arany Medvétől az Oscar nevezésig?

– Tudtam, hogy a történet szempontjából fontos a szerepem, de forgatás közben egy színész soha nem látja a végeredményt. Enyedi Ildikó az egyik legérzékenyebb rendező, akivel valaha találkoztam. Merész húzás volt a részéről, hogy engem választott egy idősebb nő szerepére. Akkor jöttem vissza a szülésből, tíz kiló súlyfelesleg volt rajtam. Ha olyan rendezővel dolgozol, aki kíváncsi rád, minden felvételnél kér valami újat, ami ösztönöz és tovább inspirál, közben dicsér és segít, akkor bármit el lehet érni.

 – Mindamellett, hogy kreatívan alakul a színházi pályafutásod, a Katona, a Nemzeti után az Örkény Színházban, manapság a filmezés tűnik hangsúlyosnak a pályádon. Picit megfordult veled a világ, amikor a Variety neves amerikai filmes szaklap beválasztott a legígéretesebb európai filmes tehetségek közé?

– Örültem volna, ha megfordulna úgy a világ, hogy rengeteg filmes felkérést és külföldi munkalehetőséget kapok. De nem így történt. A Testről és lélekről berlini bemutatójának másnapján átadták a díjakat és bemutattak minket egymásnak, figyelemreméltó európai rendezőket, színészeket, producereket. Miközben ők ügynökkel járnak, Magyarországon egy színész nem engedheti meg magának, hogy az ügynöke, tévéstáb, fotósok kísérjék országról-országra, castingról-castingra. Remek dolog, hogy nálunk újra beindult a filmgyártás, de még mindig nem vagyunk abban a helyzetben, hogy eldöntsem, filmszínésznő vagy színházi színésznő akarok lenni.

 – Férjeddel, Csányi Sándorral a Poligamy című film forgatásán ismerkedtetek meg. Úgy tudom, régi vágyatok, hogy újra együtt forgassatok.

– A Poligamy óta eltelt majdnem kilenc év, most már nagyon jó lenne egy újabb közös munka. Ritka az olyan partner, mint Sanyi, akivel hihetetlen energiák szabadulnak fel, mindenféle gát nélkül, megfelelésmentesen tudunk együtt dolgozni.

 – Miben láthatunk legközelebb színpadon és filmen?

– Januárban kezdjük el próbálni az Örkény Színházban Molnár Ferenc Hattyú című darabját, Polgár Csaba rendezésében. Izgalmasnak ígérkezik a szereposztás Csákányi Eszterrel, Nagy Zsolttal, Für Anikóval, Mácsai Pállal. Tavasszal Lengyelországban és Csehországban forgattam a Mária Terézia tévésorozatban, ami decemberben kerül adásba a Magyar Televízióban. Kicsit szerepem volt ugyan, de nagyon élveztem az átalakulást, amint fűzős, abroncsos ruhában, rizsporos parókában állok egy nagy bálteremben, közben bejön a modern kor drónja, és felveszi a jelenetet. Jó érzés belekeveredni a modern korból a régi időkbe.

Szentgyörgyi Rita