Székelykapu a sétálóutcában

A belváros sűrűjében, a Váci utca most már turisták által is javában látogatott déli felén egy nem csak a turistákat célzó étterem is található. A Rustico magyar–olasz vegyes konyhát visz, ám a hangsúly az előbbin van, házias, hagyományos ízekkel, sőt, élő cigányzenével.

Már ránézésre is különleges hely a Váci utca déli részén működő Rustico étterem. Széles ablakain át a népművészeti kincsekkel, sőt kályhacsempékkel, lócákkal, falipolcokkal és egy komplett székelykapuval felszerelt beltér tárul fel, a cigányzenekar muzsikája pedig kihallatszik az utcára. Elképesztően intenzív élmény ennyi tányért, tálat és sok más kincset sűrűn egymás mellett látni a falakon. A belsőépítész jó érzékkel a parasztházak döngölt és fehérre meszelt falának egyenetlenségét is megidézte, ám a népi ízt például a mosdókban üdvös módon nem erőltették. Itt az erősen erezett és zöldre lazúrozott fa uralkodik, mégis visszahozva valamit a Pestről messzinek látszó vidék múltjából. Mielőtt választhatnánk a tradicionális magyar fogásokat, és kisebb részben olasz tésztakülönlegességeket kínáló konyha választékából, a kedves pincér kihoz egy kosár focacciát, fokhagymásan-kakukkfüvesen, frissen sütve. Mintha egy olasz kisvárosba csöppennénk, remek a tészta, amely így előrevetíti, hogy az étterem vélhetően jó pizzákat készít.

 

Mi mégis maradunk a magyaros vonalnál, de azért előételként tatárbifszteket is kér egyikünk, míg másikunk a hortobágyi palacsintát választja, jóllehet ennek nincs évszázados múltja a hazai konyhában, mint sokan hiszik. A tatárbifsztek kiválóan fűszerezett, friss marhahúsból érkezik, izgalmas zöldségkreációkkal és valódi vajjal. A mai formájában csak az ötvenes évektől ismert hortobágyi palacsinta pedig már első pillantásra is szokatlan: nem hajtogatják a tésztát, hanem kis batyuvá formálják. És mint kiderül, kacsahússal készül, ami nem paprikás vagy pörkölt, mint az megszokott. A különlegesség remeknek bizonyul, a szaft nem lisztízű, ellenben érződik, hogy szalonna került alá az elkészítésekor, a kacsa különleges aromája pedig épp annyira bolondítja meg, hogy izgalmassá váljon. A tradicionális marhagulyással folytatjuk a próbát, amely ismét jó választás: hihetetlen sűrűségű, nem spórolják ki belőle sem a húst, sem a zöldséget, sem a csipetkét, de az alapon is érződik az odafigyelés.

Az egyik főétel, amit választunk, a vaddisznó tarja aszalt paradicsomos-gombás raguval és mézes mustáros szósszal. Bár ebből nem derül ki, sült kockakrumplit is tartalmaz az étel, a különleges ízkombináció meglepő, de működni látszik. A másik pedig a bélszín, burgundi raguval és tócsnival: a húst a közepesnél kicsit jobban átsütve kérjük. Így is érkezik, szaftosan, aromásan, jól fűszerezve, hozzá a fanyar ragu izgalmas hatást ér el.

A konyha erőssége érezhetően a hagyományos magyar konyha – a fentebb már említett ízelítő alapján valószínűleg az olasz vonal sem rossz –, nem véletlen, hogy a szomszéd asztalnál helyet foglaló fiatal iráni turistapár jó étvággyal ette a gulyáslevest. A lócán ülve, csaknem magyar módra, kenyérrel tunkolva, egy jó kis bográcsnyit.

Zsiray-Rummer Zoltán