Lezárult egy korszak az életemben

Több éves színházvezetői tapasztalattal a háta mögött tavaly indította útjára a Fórum Színházat, amely az Uránia Filmszínház patinás épületében talált otthonra. Az építkezés időszakát élik két, telt házat vonzó bemutatóval.

– Milyen szerepet kíván betölteni a fővárosi színházi palettán a Fórum Színház?

Nagyjából másfél évvel ezelőtt született meg bennem és a kollégáimban egy vadonatúj színház alapításának a gondolata. Korábban Gödöllőn vezettem a Művészetek Házát öt éven keresztül, majd a Játékszínnek voltam az alapító magánszínházi igazgatója közel négy évig. A Fórum Színház alapvetően szórakoztató családi színház. Hazai ősbemutatóval nyitottunk, és szeretnénk sok hasonló darabot, amik a Broadway-n és a West Enden nagy sikert arattak. Tehát egy friss, újdonságokat kínáló színház a Fórum, ahol jelnyelvi tolmácsok segítik az előadások egy részét az akadálymentes, patinás műemléképületben. Magánszínház lévén azt a vonalat kell követnünk, amit annak idején Szirtes Tamás úgy fogalmazott meg nekem, hogy „Kristófkám, maga egyfajta színházat csinálhat; csakis sikerszínházat”.

– Milyen megfontolásból választottátok a Fórum Színház játszóhelyéül az Uránia Nemzeti Filmszínházat?

Személyesen is szoros kötődésem van az Uránia épületéhez, hiszen a filmszínház felett található Színművészeti Egyetem hallgatója voltam. Ez a 19. század végéről származó épület eredetileg színháznak, orfeumnak épült. Úgy lett belőle később filmszínház, hogy a színpad elé vetítővásznakat húztak. A Fórum Színházzal mondhatni visszanyerte eredeti funkcióját. Megfelelő helyszíneket kerestünk éppen a partnereimmel, amikor a Rákóczi útra kikanyarodva azt mondtam, ha a Vas utca elején találunk parkolóhelyet, akkor nézzük meg az Urániát. És így is történt. Amikor beléptünk az épületbe, az újrafelfedezés élménye fogadott, amiben ma már a Fórum Színház nézői is részesülhetnek.

– A színházvezetésről szerzett tapasztalataidhoz némi keserűség is társult a Játékszínből való kényszerű távozása miatt?

– Azzal, hogy megváltam a Játékszíntől, lezárult egy korszak az életemben. Eladtam az üzletrészemet, és békében elváltunk egymástól. Egy mondás szerint kétféle ember van, az egyik az ütésre keményedik, a másik az ütésre lágyul. Azt gondolom, hogy megtanultam az ütésre keményedés képességét. És ebben nagy szerepet játszott az elmúlt másfél év. Pontosan tudtam, hogy innen csak egy szintet lépve van értelme másik színházat csinálni. Az Uránia a 470 fős befogadóképességével óriási előrelépés.

Fotó: Hegedűs Róbert

– Virtuális társulattal működő magánszínházként színészcentrikus sikerdarabokkal célozzátok meg a közönséget?

– Tavaly a Színházak Éjszakáján mutatkoztunk be egész napos gyerek és felnőtt programokkal, beszélgetésekkel. Útjára indítottuk a Mester és tanítványok talkshow sorozatot, amelynek keretében egy elismert színházi mesterrel és a tanítványával beszélgetek. Szinetár Miklóshoz Csonka András érkezett, Karinthy Mártonhoz Balázs Andrea, Benedek Miklóst pedig az osztályfőnökömként láttam vendégül. Mikulás napján jelentkeztünk az első bemutatónkkal, A forgatókönyvvel. Ron Hutchinson darabja stílusosan, a hely szelleméhez illően a film világáról szól, a filmtörténet legnagyobb klasszikusának, az Elfújta a szélnek a keletkezéstörténetéről. A 30-as évek Hollywoodjába repítő vígjátékot Szente Vajk rendezte pompás ötletkavalkáddal. A második bemutatónk Chazz Palminteri A hűtlenség ára című krimije Pikali Gerdával és Nagy Sándorral. Jómagam a férjet játszom benne, aki a huszadik házassági évfordulója alkalmából szeretné eltenni láb alól a feleségét. Bagó Bertalan mesterien tette színpadra ezt az izgalmas történetet, amelyben percenként változik, hogy a közönség melyik szereplőnek hisz. Óriási győzelemnek tartom, hogy a Fórum Színházban játsszuk ezt a remekművet. Még egy bemutatót tervezünk ebben az évadban, nyáron pedig szeretnénk beindítani a vidéki előadásokat, a nyári színházunkat, elsőként Gödöllőn, a Balaton partján és Dunakeszin.

– Önálló játszóhelyre nem törekedtek?

Az ún. albérletnek megvan az az előnye, hogy egy budai irodából hárman-négyen irányítjuk ezt a vállalkozást, és nem kényszerülünk arra, hogy fenntartsunk egy harminc-negyven fős színházi apparátust. Szerencsére a háttérszemélyzethez is a legjobb kollégákat sikerült megtalálni. Ebben Kishonti Ildikó mondását követjük, aki figyelmeztetett minket, hogy sose felejtsük el, háttér nélkül nincs előtér.

– A magánszínházak elszaporodása a jó értelemben vett konkurencián túl nyilván rivalizálást is jelent. Hogyan fogadták a szakmán belül a Fórum Színházat?

Az embernek van néhány barátja és rengeteg kollégája a szakmában. A barátok örömmel, lojalitással, odaadással fogadták. Egy új színház létrejötte sok új munkát, szerepet, lehetőséget jelenthet, a többség ezt látja benne. A többi magánszínházzal jóban vagyunk, mert ha jól megy a másiknak, az mindenkinek jó. Én magam sokkal inkább partnerként tekintek a többiekre, mint konkurensként, és ez kölcsönös is egy színház kivételével…

Hogyan fér meg benned a színész és a színházvezető? Egy fejlődési folyamat része, hogy a színház egészében gondolkodsz?

– Egy ideje lényegesen jobban érdekel a színházcsinálás, mint a színészet. Kalamár Tamás producer barátom mondta nekem, hogy vannak vezetők meg követők, és te valószínűleg vezető típus vagy. Színészként elkényeztetett helyzetben vagyok, megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy csak azt játszom, amihez igazán kedvem van. Több mint tíz éven át voltam társulati tag a Budapesti Kamaraszínházban egészen a megszűnéséig, előtte két évet a Vígszínházban töltöttem. Ismerem a nagyüzemi színházat éppúgy, mint a kisüzemit. Nem hiszem, hogy ma már alkalmas lennék a társulati létre, ennél sokkal önállóbb, szabadabb gondolkodású ember vagyok. Ezzel együtt őrült alázattal mentem el például a Magyar Állami Operaházba a Billy Elliot-musical meghallgatásra. Akkoriban azt találtam mondani, hogy a pályám egyik korszakában sem gondoltam volna, hogy negyvenévesen próbát fogok énekelni az Operaházban. Remélem, még sokáig játszhatom a fantasztikus Billy Elliotban az apaszerepet.

Szentgyörgyi Rita