Mező Misi: „Mindig az adott pillanatot próbáljuk megélni”

A funk rock talán legnépszerűbb hazai képviselője, a Magna Cum Laude idén is nagyszabású koncertre készül a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az együttes énekesével, a sokszólamú Mező Misivel beszélgettünk tervekről, lelki hozzáállásról, zenei szolgálatról.

– Milyen szerepet játszanak a Magna Cum Laude életében a margitszigeti nyári nagykoncertek?

Ha a jelenre gondolok, mindenképpen központi szerepet foglal el a Margitsziget, ami a legszebb szabadtéri koncerthelyszín Budapesten. Nagyon ritkán, évente egyszer szoktunk ilyen nagyobb volumenű akusztikus-szimfonikus koncertet adni a Magyar Virtuózok Kamarazenekar kíséretében. Erre mindig hihetetlenül készülünk, a közönség is nagyon szereti.

 – Mi árulható el az idei koncert programjáról?

-Aki már volt legalább egyszer a szimfonikus koncertünkön, az tudhatja, milyen dalokat hangszereltünk át. Emellett új dalokat is szeretnénk műsorra tűzni. Werner Gábor karmester, aki az áthangszerelést készítette, megkapta azt a pár dalt, amit újra kell hangszerelni, azokat is belecsempésszük a repertoárba.

 – Jövőre lesz húsz éves a Magna Cum Laude. Hogyan tervezitek a kerek évforduló megünneplését?

– Az idei év is sok munkával telik. Szeretnénk egy új stúdiólemezt összehozni, amin már javában dolgozunk. 2019 április 26-án az Arénában adunk egy jubileumi koncertet. Azért is vagyunk nehéz helyzetben, mert számtalan dal közül szeretnénk egy átfogó képet mutatni a közönségnek, amiből kiderül az a fajta szellemiség, zeneiség, üzenet, amit a húsz év alatt megéltünk. Azon is elgondolkodtunk, hogy egy külső embert is bevonunk a koncertműsor összeállításába. Mi ugyanis elég elfogultak vagyunk a saját dalainkkal, lehet, hogy jól jönne egy szűz fül. Még nem döntöttük el, hogy csak a zenekarról szóljon a jubileumi koncert, vagy vendégfelhozatalra élezzük ki.

– Hogyan látod az eddig megtett utat? Miben változtatok, és miben maradtatok meg a Vidéki sanzonban megénekelt srácoknak?

– Mindenképpen maradtunk azon a lelki síkon, amelyen elindultunk, ebből a szempontból nem változtatott meg bennünket a siker. Sokat változtunk abban a tekintetben, hogy máshová tevődtek a hangsúlyok az életünkben. Azóta családapák lettünk, megjelent megannyi dalunk, megannyi koncertet adunk, a tizenöt éves jubileumi koncertünk az Arénában is nagyon jól sikerült. Nehéz megválaszolni ezt a húsz évet, sőt akkor is bajban lennék, ha egy-két fontosabb mérföldkövet kellene megemlítenem. Jellemző ránk, hogy nem feltétlen a múltból táplálkozunk, mindig az adott pillanatot próbáljuk megélni. Nem igazán tervezünk, nem az van a fejünkben, hogy előre megtervezzük az elkövetkező öt évet, fél évben szoktunk gondolkodni. Valószínű, ha ugyanígy kellene elindulni ezen a pályán, ugyanezt a nehéz, rögös utat választanánk. Ez a fajta hozzáállás vértezett fel bennünket alázattal, ami elkísér bennünket.

 – Milyen nehézségekkel kellett szembenéznetek?

– Hét évet nélkülöztünk, szenvedtünk. Senkinek nem volt pénze, gyakorlatilag egy McDonald’s-os menüt öten ettünk. Nagyon sok zenész, zenekar egy-két év után feladta volna, de mi valahogy hittünk a dalainkban, egymásban, és ez továbblendített bennünket. Amikor már sikeresek lettünk, akkor is voltak hullámvölgyek, de átevickéltünk, mert mindig volt egy reménysugár, amibe tudtunk kapaszkodni: egy dal, egy felkérés, egy koncert, ami újabb erőt adott nekünk. Minden szépségét és mellette minden árnyoldalát megéltük ennek a gyönyörű, ám kegyetlen szakmának.

 – Határozott értékrenden is múlik, hogy van hova visszanyúlni?

– Amikor 1999-ben megalapítottuk a zenekart, volt egyfajta hitvallásunk, hogy mit szeretnénk képviselni, mi fér bele. Ilyen volt az, hogy egyáltalán nem play back-elünk, nem játszunk fél play backben sem. Mindannyian hasonlóan álltunk a zenéléshez. Úgy indultunk, hogy saját magunknak szerettünk volna örömet okozni azzal, hogy dalokat írunk, és előadjuk őket. Hihetetlen jó volt az a felfedezés, hogy ez nemcsak bennünket tesz boldoggá, hanem a közönséget is. Egyre többen vették a lemezeinket, jártak a koncertjeinkre.

– A kereskedelmi televíziós zenei tehetségkutatókban való szereplésed nyilván

visszahatott a Magna Cum Laude népszerűségére.

– Nem lehet elvitatni, hogy amikor a The Voice-ban voltam mentor, az mindenképpen hozzátett a Magna Cum Laude népszerűségéhez. Érezhető volt, hogy a koncerteken egyre többen állnak a színpad előtt. Volt a zenekarban egy félsz, hogy fog elsülni a televíziós szereplésem, utólag summázva pozitív hozadéka lett. Az motivált, hogy szerettem volna kipróbálni magam a tévézésben, csupán saját magam miatt vállaltam el a The Voice-ot, a Rising Start. Tavaly előtt is felkerestek A Dalból, idén igent mondtam rá, mert teljesen más szerepkör, mint a tehetségkutatók. Both Miklós neve garancia volt arra, hogy valami minőségi dolog fog születni. A zsűritársaimmal, Both Miklóssal, Schell Judittal, Frenreisz Károllyal valami olyat szerettünk volna csinálni, ami picit előre mutat, picit kimozdítja a komfortzónájából a műsort. Olyan tehetségeket szerettünk volna megmutatni, akik nem feltétlenül befutott sztárok. Nagyon örülök, hogy segíthettünk Füle Zsoltnak, Dánielfi Gergelynek, Leandernek, az AWS-nek, hogy egy ország megismerje őket.

 – A Magna Cum Laude mellett a NAZA zenekarnak is a tagja vagy. Miért volt fontos számodra, hogy két zenekarod legyen?

– Alapjában véve olyan ember vagyok, aki nem szeret a babérjain ülni. Az anyazenekarom változatlanul a Magna Cum Laude. Tizenöt évvel ezelőtt egy átmulatott éjszaka, egy Heaven Street Seven koncert után kitaláltuk Krisztiánnal, hogy jó lenne valamit közösen csinálni. Aztán sajnos feloszlott a Heaven Street Seven. Három évvel ezelőtt csatlakoztam a Budapest Bár zenekarhoz, amit Krisztián is erősít. És ott felelevenítettük a régi ötletünket. Mr. Vasovski felkért egy dalra, aminek én írtam félig-meddig a zenéjét, és ragaszkodtam hozzá, hogy Krisztián írja a szöveget. Lotfi Begi is megkeresett egy dallal, amit a NAZA zenei producere és gitárosa jegyzett, szintén ragaszkodtam Krisztián szövegéhez. Amikor felénekeltem az Egy szó miatt című dalt a stúdióban, olyan szinten egy hullámhosszon voltunk, hogy rögtön írtunk egy másik dalt is. Egy évet dolgoztunk azon, hogy összehozzunk egy lemeznyi anyagot Az kell, ami nincs címmel.

– Köztudottan nagy a szociális érzékenységed. Mi alapján választod meg, hogy milyen jótékonysági ügyhöz adod a nevedet?

– Nagyon sok felkérést kapok. A Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány mellé azért álltam, mert húsz éve ismerem az alapítvány létrehozóját, Seres Antal zenészt. Fantasztikus, alázatos, nagyszívű ember, akinek missziója, hogy rákos gyerekekhez jár be zenélni, gitárt oktatni annak reményében, hogy felgyógyulnak. Hála Istennek sok gyerek felgyógyult, és csatlakozott a kis zenekarhoz, amelyben a gyógyult gyerekek együtt énekelnek, muzsikálnak.

A három gyermekednek is szoktál zenélni?

– A kisfiamnak a közeli Chicagóba kellett elutaznia ahhoz, hogy először lássa az édesapját színpadon, ugyanis volt egy miniturnéja a Magna Cum Laudénak Amerikában. Hihetetlenül élvezte. Még annyira picik a gyerekeim, hogy nem tudják felfogni, mivel foglalkozik az apjuk. Mindennapos élmény számukra, hogy otthon énekelek, gitározok. Ha nagyobbak lesznek, valószínűleg szembesülnek a népszerűségem jó és árnyoldalaival is. A feleségemmel együtt szeretnénk ahhoz tartani magunkat, hogy a zene és a sport fontos szerepet töltsön be az életükben.

Szentgyörgyi Rita