Gubik Petra: „Minden lépcsőfok takar valami új szerepet”

A Budapesti Operettszínház fiatal művésze mögött már jó néhány nagyszabású musical főszerep áll. Az elmúlt évadban Honthy-díjat kapott a Notre Dame-i toronyőr Esmeraldájának és a Dorian Gray Sybilljének a megformálásáért. Az idei szezon nyitóelőadásában az István, a királyban Koppány lányát, Rékát kelti életre.

TM Milyen előképeid vannak az István, a királyról?

– A szüleim jóvoltából gyerekkoromban sokat hallgattam a Szörényi-Bródy páros rockoperájának a felvételét bakelitlemezről, Varga Miklósék legendás csapatával. Mondhatom, hogy ezen nőttem fel. Néhány éve már volt szerencsém Rékát alakítani a Békéscsabai Jókai Színházban. Zsuráfszky Zoltán rendezése erőteljesen a táncszínházra, a mozgásszínházra helyezte a hangsúlyt. Ezenkívül ma is játszom az Illés-dalokból készült darabot, amit eredetileg a Játékszín és a Jókai Színház mutatott be koprodukcióban, Szente Vajk rendezésében. Érdekesség, hogy egy-egy előadás alkalmával a szerzők, Bródy János, Szörényi Levente is vállaltak benne néhány perces szereplést.

TM Úgy hírlik, hogy Székely Kriszta operettszínházi rendezése kerüli a historizáló megközelítést, modernebb felfogásban kívánja megszólítani a fiatalokat.

– Női rendező eddig még nem nyúlt az István, a királyhoz, ráadásul olyan fiatal rendező sem, mint Kriszta. Azt gondolom, hogy az X és az Y generáció teljesen más, mint a harminc évvel ezelőtti fiatalok, de attól, hogy ez a mű örökzöld, bármikor halljuk meg a zenéjét, beindítja a lábakat és a magyarságérzetünket. A mondanivalója is mindig aktuális marad Magyarországon. Kriszta a szereplők közti viszonyra helyezte a hangsúlyt, arra, hogy emberileg is megértsük István és Koppány helyzetét.

TM Milyen elképzelés szerint formálod meg Rékát?

– Árnyaltan mutatjuk meg a beteljesületlen szerelmet Istvánnal, ami miatt Réka őrlődik az apja, Koppány és István között. Réka olyan, mint egy fehér galamb, bizonyos időközönként megjelenik, odaszáll valahová, aztán tovaszáll. Nem könnyű szerep, egyfajta tisztaságot, letisztultságot igényel. Mint egy képzeletbeli fehér lepedőt, be kell vonni magammal a színpadra az egyszerűségét, és meg kell teremtenem azokat a kis pillanatokat, ahol Réka egyfajta szigetet képez. Számomra ez a kulcs a szerephez.

TM A színházi látásmódodhoz sokat ad hozzá, hogy mielőtt a színészi pályára léptél, néprajz szakon végeztél a Debreceni Egyetemen?

– Hasznos, ha egy színész szélesebb látásmóddal rendelkezik, nem csak az adott karakter, korszak történelmi megközelítése szempontjából. Sokakban megmaradt Réka szerepe kapcsán a Sebestyén Márta-féle előadásmód. Nem gondolom, hogy népdalénekesként kellene előadnom Réka szólóit, az viszont fontos, hogy minél több mindent ismerjek a saját népemről és a világ népeiről. A szüleim is úgy neveltek, hogy a tudás többé teszi az embert.

TM Az Elfújta a szél Scarlettjeként debütáltál az Operettszínházban, 2013-ban. Korán megelőlegezte neked a bizalmat a színház vezetősége?

– 19 évesen játszottam az első kőszínházi szerepemet Békéscsabán. Nyilvános castingon nyertem el Scarlett szerepét, amivel 23 évesen mutatkoztam be a szegedi Dóm téren. A mai napig hálás vagyok az Operettszínház vezetőségének, hogy egy ilyen komoly szerepet bíztak rám. Korábban már több előadásban láttak, tudták, mire vagyok képes, milyen terheket bírok el. Folyamatos haladásnak élem meg a pályámat, minden lépcsőfok takar valami új szerepet. Persze, szerencse kérdése is, hogy az ember jókor legyen jó helyen.

TM A Honthy-díjat megerősítésnek tartod abban, hogy jó úton haladsz?

– Nagyon jólesett a díj, gondolni sem mertem volna rá, hogy megkapom. A szerelmem, a szenvedélyem a színház. Úgy érzem magam, mint egy úszó, aki örül annak, ha sikerül időben teljesítenie a távot, amit célul tűzött ki maga elé. A sok befektetett kemény munka, energia visszaigazolása egy ilyen elismerés.

TM Két nagyon eltérő karaktert hozol a Notre Dame-i toronyőrben és a Dorian Gray-ben. Mitől érzed magadhoz közelinek Esmeralda és Sybill szerepét?

– A színészt az élteti, ösztönzi, ha kaméleonként váltogathatja a szerepeit. Hálás vagyok a sorsnak, hogy más és más oldalamat mutathatom meg olyan szélsőséges figurák bőrében, mint Esmeralda vagy Sybill. Esmeralda egy szabad szájú lány, tetőtől talpig nő, csábít és hódít, kihívóan viselkedik a férfiakkal. Sybilll maga a tisztaság, a finomság, az ártatlanság, egy szerelmes szűz kislány.

TM Milyen találkozásnak élted meg Frida szerepét a Duda Éva Társulattal? Mi a véleményed a stílusikonná vált Frida Kahlóról?

– Azontúl, hogy van egy eredeti Frida-fülbevalóm a mexikói Coyoacánból, nincs hozzá sok személyes kötődésem. Kahlo extravaganciája azért ragadja meg a mai kor emberét, mert mindenki arra vágyik, hogy kissé eltérjen az átlagtól. Frida abban előzte meg a korát, hogy mert más lenni, mint a többiek, de igazából egy nagyon tradicionális stílushoz nyúlt vissza. Szerintem egy nagyon egyszerű nő volt, aki fel merte vállalni az érzelmeit, a testi sérüléséből fakadóan maximálisan a mában élt, kicsapongó, hedonista módon. Azért jó egy ilyen személyiség bőrébe bújni, mert rajta keresztül olyan dolgokat is megengedhetek magamnak, amit egyébként nem tennék. Duda Éva egy rendkívüli előadást hozott létre, vetítéssel megjelenítve Kahlo festményeit, Dinyés Dániel fantasztikus alternatív zenéjével, Kiss Julcsi csodálatos jelmezeivel elevenedik meg a mexikói világ, a Szépművészeti Múzeum kiállításához kapcsolódva, ahol októberben tárlatot is fogok vezetni. Kíváncsian várom!

TM A helyeden érzed magad az Operettszínház társulatában?

– Jó érzés egy összetett, színes társulathoz tartozni, ahol tudom a karrieremet építeni, a tehetségemet kamatoztatni, egy-egy lépcsőfokot előrelépni. A színház emellett lehetővé teszi, hogy a tudásomat bővítsem. Jövőre fejezem be a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakát. Egy monodrámát mutatok be diplomamunkaként, amit szeretnék a továbbiakban a repertoáromra tűzni.

Szerző: Szentgyörgyi Rita