APÁTI BENCE AZ OPERETT ÚJ BALETTIGAZGATÓJA

Nemrég vette át az Operettszínház balettigazgatói posztját a Nemzeti Balett egykori magántáncosa, aki Spartacustól Tybalton át Petrucchióig eltáncolta a balettirodalom markáns főszerepeit. Az utóbbi években publicisztikák írására adta a fejét, jelenleg a Magyar Nemzet főmunkatársa és Főhős címmel önálló műsora van a Hír TV-n.

TM Milyen előzménye volt annak, hogy Kiss B. Attila felkért az Operettszínház balettigazgatójának?

– Attilával nagyon régóta ismerjük egymást. Kollégák voltunk az Operaházban. Sokszor láttam őt a színpadon, az ország egyik, ha nem a legjobb tenorjának tartom. Kölcsönösen elismerjük egymás művészi teljesítményét. Nagyon kellemes ember, kompromisszumkész, egyben nagyon határozott és rátermett. A legalkalmasabb személy jelen pillanatban az Operettszínház vezetésére.

TM Hogyan fogadott a társulat, a táncosok az új szerepkörben?

– Szeretettel, bizalommal fogadtak. Én is szeretettel állok a táncosokhoz, különös tekintettel arra, hogy nemrég még magam is táncos voltam. Élénken él bennem, hogy mi az, ami a táncosoknak
jólesik, hogyan kell kommunikálni, meghallgatni a problémáikat, empátiával viseltetni irányukban, ugyanakkor elvárni tőlük a teljesítményt. A balettegyüttes fele ismerősöm, haverom, barátom, sokan az Operaházból mentek át az Operettszínházba.

TM Szakmailag milyen kihívást láttál egy összeszokott együttes vezetésében?

– Izgalmas feladat hatvan embert irányítani, felelősséget vállalni értük. Az eddigi élettapasztalataim alapján úgy érzem, hogy viszonylag gyorsan tudok reagálni, jó a problémamegoldó készségem, képes vagyok menedzselni, koordinálni egy ilyen bonyolult, több szervezetből álló táncegyüttest. Az Operettszínháznak van egy balettegyüttese és egy ensemble együttese. Mindkét csapat irányítása hozzám tartozik. Az operettekben elsősorban a balettművészek szerepelnek. Az ensemble tagjai a musicalekben vállalnak oroszlánrészt. Nagyon összetett a feladatuk; amellett, hogy énekelnek, táncolnak, időnként kisebb szólóénekesi feladatokat is ellátnak. Most éppen az ismerkedési fázisnál tartunk, minden táncossal elbeszélgetek, nézem a gyakorlatokat, figyelem a művészi munkát, igyekszem felmérni az állapotukat. Az idei évad már megtervezett a futó darabokkal, szerződésekkel. Igazán a jövő évadtól kezdődik el az érdemi munka.

TM Milyen újításokat, változtatásokat tervezel a jövőben?

– Az Operettszínház az eddigiekben csúcsra járatta magát. Irdatlan mennyiségű előadásuk volt, rengeteget turnéztak. Sok esetben balettgyakorlat nélkül kezdték a táncosok a napot. Fontosnak tartom az ensemble-nál is a kötelező reggeli gyakorlat bevezetését, heti három-négy alkalommal. Világviszonylatban, egy Broadwaytáncos esetében is az a gyakorlat, hogy klasszikus balettel tartja magát karban amellett, hogy más tánckurzusokon is részt vesz. A jövőben tervezünk önálló táncesteket, hiszen egy tánctagozat esetében rendkívül fontos, hogy ne csak bedolgozzanak a darabokba, hanem önálló alkotómunkát is végezzenek. Ezáltal nemesedik a lélek, acélosodnak az izmok. A morálnak is nagyon jót tesz, a közönség is igényli, hogy a táncosok külön is megmérettessék magukat. Az Operettszínháznál sokkal tánctagozattal rendelkező színházak is előrukkolnak évente egy-két táncesttel.

TM Édesanyád, Lukácsy Katalin révén beleszülettél a színházba. Korábban milyen volt a kapcsolatod az operett és a musical műfajával?

– 2000-ben, miután végeztem a Táncművészeti Főiskolán, nyáron a végzős növendékekkel együtt szerepeltünk a Szegedi Szabadtéri Színpadon a Kerényi Miklós Gábor rendezte West Side Storyban. Rengeteg színészt, táncost onnan ismerek. Az Operettszínház Szentivánéji álom musicaljében énekes-táncos duettet adtunk elő Szabó P. Szilveszterrel, aminek én készítettem a koreográfiáját. Ezzel párhuzamosan Oberon szerepét táncoltam az Operaház Szentivánéji álom balettjében.

TM A legtöbb táncosból koreográfus lesz, miután a szögre akasztotta a balettcipőjét, vagy önálló társulatot alapít. Lezártnak tekinted a táncos karrieredet?

– A táncművészeknél, szólistáknál viszonylag tipikus pályakép, ha valakinek jó a szervezőkészsége, hogy balettigazgató státuszba kerül valamelyik színháznál. Harmincnyolc éves múltam, táncolni már nem szeretnék. Az utolsó szerepemet az Erkel Színházban a Hófehérke és a 7 törpében visszahívott művészként táncoltam. Nem feltétlenül gondoltam azt, hogy az Operettszínházban koreografálnom
kellene, az előadások koreográfiái színvonalasak. De elképzelhetőnek tartom, hogy vészhelyzet esetén „ beugranék” mint koreográfus, illetve hozzányúlnék egy darabhoz, ha nagyon megtetszik a dramaturgiája, a története.

TM A színészi ambíciókkal felhagytál? Gigor Attila Kút című filmjében szerepeltél, Árpa Attila a Holtomiglan főszerepére hívott.

– A balettigazgatás, az írás, a televíziós műsor mellett nem férne bele az életembe a filmezés. Persze örültem annak, hogy balettművészként prózai szerepet kaptam Gigor Attila filmjében, hogy a Holtomiglan producere és rendezője a főszerepre castingolt.

TM A küzdősportokat, a bokszolást még aktívan űzöd?

– Régebben heti négy alkalommal bokszoltam, amatőr mérkőzéseken is részt vettem. Most már csak nézem a bokszmérkőzéseket. Egyébként az Operettszínház konditermében van egy bokszzsák, de nem valószínű, hogy le fogok járni oda „ csépelni”. Manapság a lakásomban kondizgatok, hogy karban tartsam magam.

TM Mennyire érzed összeegyeztethetőnek a politikai, közéleti újságírást és a balettigazgatást?

– Két műsorom fut, a Szabadfogás meg a Főhős, ami egy-egy órát vesz igénybe. A Magyar Nemzet főmunkatársaként heti két cikket írok. Ami azt illeti, számos művész van a világban, aki publikál is, és persze nyilván ritkább, ha valaki közéleti, politikai publicisztikával foglalkozik. A szólásszabadságba belefér, hogy leírjam a véleményemet bizonyos dolgokról. Bevallom, nagyon jó érzéssel tölt el, amikor hétfő este a híradó után a Hír TV műsorvezetője felkonferálja, hogy most Apáti Bence műsora következik.

Szerző: Szentgyörgyi Rita

Fotó: Hegedüs Róbert