A SZÍNHÁZ MEGTANÍT ARRA, HOGY AZ EMBER NEM VÁLTOZIK

Szűcs Nelli és Trill Zsolt huszonnégy éve házasok, együtt jártak Kijevben színiiskolába, és most mindketten a Nemzeti Színház színészei. A teátrum következő évada Euripidész Médeiájával indul, melyben mindketten főszerepet játszanak. A darabról, a közös munkáról és jövőbeni terveikről beszélgettünk velük.

TM Több darabban dolgoztak már együtt. Mennyiben segíti a közös munkát a kapcsolatuk, és hogy ennyire jól ismerik egymást?

Szűcs Nelli: Ez nagyon kettős dolog. Sokszor hazavisszük a munkát, ami nem mindig jó, de ez akkor is előfordul, ha különböző darabokban játszunk, mert nem tudjuk kizárni a színházat az életünkből. Ugyanakkor ez fordítva is igaz, mert az ott honunkat is behozzuk a színházba. Lehet, hogy ebből sokaknak csak az tűnik fel, hogy sokszor veszekszünk, de mi hangosan szoktuk megtárgyalni a dolgokat, és ha kell, akkor vitázunk is a darab kedvéért. Zsolt lát engem kívülről, és ez nagyon jó, mert az
ember néha nem tudja megítélni, jó-e az, amit csinál, és ilyenkor hasznos, ha van mellett e egy másik ember, aki jót akar neki. Különösen fontos ez egy ilyen összetett szerepnél, mint amilyen Médeia.

Trill Zsolt: Ráadásul mi mindig megmondjuk a másiknak az igazságot, akár jóról, akár rosszról van szó. Ezt a mai világban nem nagyon szokták megtenni. De mivel mi házastársak vagyunk, az őszinteség a kapcsolatunk alapja, minden helyzetben ez a kiindulópont.

TM Nelli hét éve van a Nemzetinél, ez az első különösen jelentős szerepe a színházban.

Sz.N.: Igen, és ha az ember mindig centimétereket tesz meg, míg egyik szerepből a másikba jut, akkor ez most egy jó kétméteres lépés számomra, már csak azért is, mert görög darabban sohasem játszottam korábban. Ezzel az időmértékes verselésben megírt szöveggel egészen másképp kell bánni, mint a prózával, és közben nagyon hitelesnek kell maradni, el kell kerülni mindenfajta mesterkéltséget. Úgyhogy ez egy nagy feladat számomra, de nem szabad megijednem tőle, mert akkor nem fogom tudni megcsinálni. Ráadásul én elég vehemens alkat vagyok, nagy energiákkal, és meg kell tanulnom
megzabolázni önmagam. Mert Médeia nem őrjöng, ő egy gondolkodó, okos nő, finomabb eszközökkel kell kifejezni, mit miért csinál.

TM Egy norvég rendező, Erik Stubo állítja színpadra a darabot, aki a stockholmi királyi színház, a Dramaten igazgatója. Milyen szemlélettel dolgozik, hogyan közelíti meg a drámát?

T.Zs.: Ő egy nagyszerű rendező, és nagyon letisztult formát választott ehhez az előadáshoz. Nem lesz benne semmilyen különleges látványelem, csak az emberek és a szituációk.

Sz.N.: Talán azt szeretem a legjobban Stubo szemléletében, hogy neki a szöveg és a színész a legfontosabb, nem pedig a körítés. A mai világban megszoktuk, hogy nagyon sok inger ér minket, csak úgy villognak előttünk a képek, itt pedig semmi ilyesmi nem lesz, teljes mértékben a mi feladatunk, hogy
színészként fenntartsuk a nézők figyelmét. Ez különösen nagy erőfeszítést követel egy színésztől, hiszen sohasem egyszerűen a betanult szöveget mondjuk csak, hanem minden este újra és újra meg kell születnie az egyes szerepeknek. Ez pedig ebben az esetben még nagyobb jelenlétet követel meg,
olyan, mintha ezt a fajta őszinteséget nagyító alatt néznénk.

TM Ez jelent valamifajta kiszolgáltatottságot, sérülékenységet a színész számára?

T.Zs.: Igen, ez a fajta letisztultság eredményez valamiféle fokozott közelséget. Hiszen nem tudunk mi mögé elbújni, nincs semmifajta máz, kosztüm vagy paróka, csak mi magunk.

TM A próbafolyamat alatt hogyan sikerült felépíteni a szerepeket, illetve megérteni Médeia karakterét,
aki megölte a saját gyerekeit, hogy fájdalmat okozzon a férjének?

T.Zs: Szerintem nagyon fontos, hogy a gyilkosság csak az út vége, aminél sokkal érdekesebb az út maga, aminek pedig a nézőkben kell megtörténnie. Ugyanakkor talán az a legnehezebb ebben a szerepben, hogy nem egy őrült emberről van szó, nem lehet a tettét pusztán ezzel magyarázni.

Sz.N.: Amikor elkezdtük szétszedni a darabot, láttuk, hogy Médeia azt hiszi, hogy az istenek mellett e állnak. Ez a darab szerintem arról is szól, hogy nem ismerjük a másik embert, és igazán önmagunkat sem, nem feltétlenül tudhatjuk, hogy mi különböző szituációkban, mondjuk egy háborúban vagy egy forradalomban hogyan viselkednénk. Én például nem tudom, mit tennék, ha olyan helyzetben lennék,
mint Médeia. Én az ő útját próbálom végigjárni, és amennyire lehet, meg kell értenem.

TM Aktuális lehet ez a darab ma is?

T.Zs.: Ahogy a rendező mondja mindig, fontos, hogy egy régi darab prizmáján keresztül lássuk és láttassuk a mát. És az előadásnak nem kell válaszokat adnia, csak kérdéseket kell feltennie, amikre
majd a néző megadja a maga válaszait. És ez abszolút lehetséges, mert egy zseniálisan megírt, örökérvényű drámáról van szó.

Sz.N.: Ami arra tanít minket, hogy az ember nem változik. Ezek a helyzetek folyamatosan megtörténnek a mai napig.

TM Lassan lezárul a próbafolyamat. Hol tartanak most?

Sz. N.: Van, amikor két nap alatt is sok minden letisztul, ezért én még nem mondanám, hogy lezárult a munka jelentős része. Ráadásul egy színésznek mindig van hova fejlődnie, és mivel mindig újra kell teremteni az előadásokat, a sokadik előadás után sem fog számunkra unalmassá válni, és a néző is
azt érzi, hogy mindig valami újat kap.

T.Zs.: A premier nem jelent teljes megkönnyebbülést, hiszen azután jön csak a java. Ébren kell tartani az
előadást, és az a legnehezebb.

TM Milyen további terveik vannak, milyen darabokban láthatjuk önöket a Médeia után?

Sz.N.: A következő darabunk a Tartuffe lesz, amiben megint együtt játszunk. Ez eredetileg egy tavaszi premier lett volna, de végül október 18-án mutatjuk be. Ez nem lesz könnyű feladat, mert egy
hónapunk lesz átállni a másik darabra úgy, hogy közben zajlanak más előadások és felújítások. De ezért mentünk színésznek, szeretjük az ilyen kihívásokat. Meg kell újulnunk nap mint nap, ez talán
az egyik legnagyobb feladatunk.

Szerző: Izsó Zita Fotó: Hegedüs Róbert