Szász Júlia: „ A színpadon megszűnnek a gátlásaim”

Idén diplomázott, de már komoly alakítások, főszerepek sorakoznak mögötte a Körhinta Marijától A vihar Mirandáján át Shakespeare örök szerelmeséig, Júliáig a decemberben bemutatásra kerülő Rómeó és Júliában. A Nemzeti Színház frissen szerződött színésznőjét sokan a Bátrak földje kosztümös tévésorozatból ismerhetik.

– Erdélyből származik a családod. Milyen jelentősége van ennek számodra?

Édesapám a rendszerváltáskor jött át Magyarországra, én már itt születtem. Még élnek Erdélyben rokonaim, barátaink. Nehéz megfogalmazni, pontosan miben érhető tetten a hovatartozásom, ez nem egy konkrét dolog. Az az értékrend, a kitartás, maximalizmus talán nagyrészt innen jön, amit édesapámtól, a nagyszüleimtől kaptam. Szigetszentmiklóson nőttem fel, érettségi után egyből elköltöztem otthonról. Az egyetem előtt egy évig Pesten laktam. Nagyon vegyes élmény volt kiszakadni a kisvárosi burokból, és egyedül felfedezni a fővárost.

– A művészettörténet, a képzőművészet, a pszichológia is érdekelt. Hogyan jött képbe a színészet?

Gimnáziumban színjátszókörbe jártam, nagyon szerettem az ottani közeget, a hétvégi próbákat, a közösen létrehozott előadásokat. Ott tapasztaltam meg először, milyen élmény közönség előtt játszani. Azt éreztem, hogy képes vagyok feloldódni, az életben ez nehezemre esett. Mindig zárkózott természet voltam, a színpadon viszont megszűntek a gátlásaim. Az egyik legjobb barátnőm a Nemes Nagy Ágnes színészképzőben tanult, ahová engem is felvettek. Gondoltam, legalább kiderül, hogy valóban van-e közöm a színészi pályához. Egy év után otthagytam a színészképzőt, mert közben sikeresen felvételiztem a Kaposvári Egyetemre.

– Cserhalmi György osztályába jártál, speciális képzésben részesültél. Milyen fontos útravalót kaptatok tőle?

– Mi voltunk az első kísérleti osztály. Két hetet Kaposvárott töltöttünk, két hetet pedig Székesfehérváron gyakorlaton. Megtapasztaltam a folyamatos ingázás szépségeit, egyben nehézségeit is. Izgalmas volt, hogy fogtunk a kis batyunkat, nem kényelmesedtünk bele egyféle helyzetbe. Másodévtől bedobtak minket a mély vízbe, szerepeket játszottunk a Vörösmarty Színház előadásaiban. Gyuri mindenben nagyon segítőkész volt, amolyan apaként, mentorként, menedzserként működött. Például ő tárgyalt a nevemben a szerződéseknél, amikor sorozatokhoz, filmekhez hívtak. Őszinteségre, hitelességre, egyenességre nevelt minket. Arra tanított, hogy ne játsszuk meg magunkat a színpadon, mert az rögtön kiderül. A lényeg, hogy ne adjuk el az emberségünket, a méltóságunkat, az őszinteségünket.

– A Három nővér Másájaként debütáltál Székesfehérváron.

– Tóth Ildikó fiatalabb énjét játszottam húszévesen. Semmi tudásom, tapasztalatom nem volt, de sokat tanultam abból, hogy néztem a nagy színészeket, ahogy próbálnak, igyekeztem ellesni, magamba szívni, amit csak lehet. Rengeteget készültem a szerepre, bátortalanul kezdtem próbálni, mint egy riadt kis madár. Ahhoz képest valamennyit fejlődtem másfél év alatt, amíg játszottuk a darabot.

– A Kaposvári Egyetem után magától értetődött, hogy a Nemzetibe szerződsz?

Nem vettem készpénznek, de éreztem, hogy számítanak rám, mert már harmadéves koromtól nagyon szép feladatokkal ajándékoztak meg. Az első a Körhinta Marija volt, amit eleinte váltott szereposztásban játszottunk Waskovics Andreával. Csodálatos érzés, megható pillanat volt a vendégszereplésünk Aradon, a Magyar Színjátszás Napján. Amikor a végén elénekeltük a népdalt, amit a filmben Soós Imre énekelt, a nézők felálltak, és együtt énekelték velünk. A János vitézben beugrottam Iluska szerepébe, aztán a Purcarete rendezte Meggyeskertben megkaptam Ánya szerepét. A legnehezebb feladatot A vihar Mirandája jelentette. Két hónapig próbáltuk Andrzej Bubieńnel ezt a nagyon komplex előadást. Felemelő érzés, hogy a nagy kaliberű orosz rendező külön is órákat szánt rám, tanított. Egy nagyon sokrétű karaktert formáltatott meg velem, ellene akart menni a megszokott naiva, kislány értelmezésnek.

– Júlia szerepére készülsz Vidnyánszky Attila rendezésében. Milyen kép él benned Júlia alakjáról, a darab örök és mai mondanivalójáról?

– Júlia nem egy klasszikus értelemben vett naiva. Nagyon nagy utat jár be a darab során. A szerelem mint központi téma mellett engem a megosztottság nagyon aktuális kérdése is izgat Shakespeare művében. Két család áll szemben, háborúzik egymással. Vajon az újabb generáció, mi, fiatalok tudunk-e ezen változtatni, nem pedig a régi sérelmektől vezérelve gyűlölettel, haraggal fordulunk egymás felé? Borzasztó, ijesztő jelenségnek tartom, hogy a politika szétcincál barátságokat, családokat, beleszól az életünkbe, a szakmánkba. A közvetlen környezetemben is ezt tapasztalom.

– Úgy tűnik, sokféle karakterben gondolkodnak rólad a Nemzetiben. Elégedett vagy?

– Hálás vagyok. Nagyon szeretem a társulatot, emberileg és művészileg is nagyra tartom őket. Idén már három bemutatón vagyok túl, a Móricz-regény alapján készült Forró mezőkben, az Énekesmadárban és a Leánder és Lensziromban is játszom. Szilágyi Andor tündérmeséjében, amit sokan a Csongor és Tündéhez hasonlítanak, a főszereplő társalkodónőjét, komornáját, Csibecsőrt alakítom. Igazi vicces karakter, már nagyon vágytam arra, hogy a vicces, komikus oldalamat is megmutathassam. Emellett beugrom három előadásba, a Rocco és fivéreibe, a Woyzeckbe és az Isten ostorába.

– A tévénézők a Bátrak földje-sorozat romantikus lányalakjaként ismerték meg az arcodat. Hogyan viszonyulsz a népszerűséghez?

– Nagyon jó érzés, ha felismernek, autogramot, fényképet kérnek, másfelől kicsit nehezen élem meg a hasonló helyzeteket. Zavarban vagyok, nem lubickolok az ismertségben. A Bátrak földje féléves felvételei alatt iszonyú sok szöveget kellett megtanulnom, elég fárasztó volt a forgatás, de komoly rutint szereztem a filmezésben. Ráadásul nagyon közel állnak hozzám a kosztümös történetek, az időutazások.

– Mire jut időd, energiád a szakmán kívül?

– Nem sok mindenre. A Covid-helyzet engem is rákényszerített arra, hogy lelassuljak, visszatérjek kedvenc időtöltésemhez, az olvasáshoz, a rajzoláshoz, a festéshez. És elgondolkodjak arról, hová szeretnék eljutni mondjuk tíz év múlva. Nagyon szeretnék családot, gyerekeket, a színészetet folytatni, minél többet tanulni, fejlődni.

Szerző: Szentgyörgyi Rita

Fotó: Gömör Tamás