Biologikust a virtuóznak, le a kalappal a franciának

Melyik az a bor, amelyik levesz a lábadról? Amelyikkel leveheted a lábáról? Akinek ez nem fordult meg a fejében, az legalább is magának mindenképpen hazudik. A bor fontos kelléke a feltüzelt érzelmek csillapításának vagy fokozásának. Ezért most egy képzeletbeli utazást teszünk a „biologikus” gazdálkodástól a trendiségen át, egészen a francia női kalapokig. Sőt, még egy magyarországi építészeti remekműre is felhívjuk a figyelmeteket, ahol megfizethető shiraz születik. Mert a bor önmagában semmit nem ér, vagy csak búfelejtőnek jó.

Nem is férfi az, aki a borhoz való vonzódását nem a nők által keresi. Velük egy pohár bor elrepít egy másik dimenzióba. Ráadásul ez a Holdvölgy 2009-es Furmint Meditatoin egy nő kezei közül került ki, aki mára már pont annyira magyar, mint amenynyire francia. Akkor is, ha ott született és itt vált Tokaj egyik legjobb borászává. Bár már nem Berecz Stéphanie alakítja a Holdvölgy Pincészet borait, az, ami a poharamban van, még az ő műve. Amikor ezt kóstolom, akkor a kecses francia kalapok jutnak eszembe, amiket egy budapesti esküvőn láttam, ahol a vőlegény francia, a lány meg magyar volt. A kifinomult elegancia a bor illatában ásványos korttyal ölelkezik. És jönnek a gyümölcsök, az őszibarack meg az almás jegyek, csak úgy tolulnak, amit némi édes fűszeresség kísér. Ugyanakkor szikár bor ez, mintha nem is női kezek közül került volna a palackba. Irány a Doblo Borbár, ott kipróbálhatod milyen a tokaji ásványosság.

Sike Tamás sauvignon blanc bora reduktív technológiával készült. Vagyis nem látott hordót, de nem is állna jól neki. Sokkal inkább passzol hozzá az a lezser városi stílus, amit egy modernkori férfi ölt magára, amikor mondjuk egy casual cipőt választ. Látszani akar, követi a divatot, tudja mi a jó. Ez egy francia eredetű világfajtából készült bor, amely egyre nagyobb teret nyer Magyarországon is, frissességével, ropogósságával hódít. Vegetális jegyek, mintha a frissen vágott fűben pihennél egy bodzafa mellett, és közben trópusi gyümölcsökkel ismerkednél. Frissítő, élénk és lendületes, hosszú utóízzel. A tavaszi nap első melengető sugaraiban fröccsnek is kiváló, mert jó fröccsöt csak jó borból érdemes keverni.

A Csobánci Bormanufaktúra organikus – ahogyan János von Beöthy tulajdonos fogalmaz – „biologikus” gazdálkodást folytat. És ennek eredménye ez a vörösbor, amelyiket a világhírű hegedűművész Roby Lakatosnak készített. „Roby Lakatos virtuóz, és ehhez egy virtuóz bor is kell” – meséli a borász, aki a 2010-es szőlészeti szempontból nehéz évben is egy piszok nagy anyagot palackozott a barátjának. A La Passion névre keresztelt Lakatos bor syrah és merlot házasításából született, benne a merlot lágy bársonyossága oldja a syrah fűszerességét. 13-as, közepes alkohol kíséri az én nagy kedvencemet, amit a legmenőbb fővárosi éttermekben kóstolhattok meg, ha egy fineszes, könnyed és mégis mély, grandiózus bort akartok inni. A leírásban rejlő ellentmondás majd feloldódik a pohárban, amikor rád mosolyog a párod.

A Balaton déli partján található Rád-puszta lassan beírja magát a köztudatba, és nem csak az impozáns borászati épületével, amit egyszer meg kell látogatni, ha már volt az Év Pincészete, hanem a megfizethető jóivású boraival. Magyarországon, és ezen belül a Balaton partján egyre jobb shirázok születnek. Ez a fiatal 2013-as bor is ilyen, könnyű, piros gyümölcsös, ugyanakkor meleg bor, szép savai mellett van benne némi mediterrán bujaság. A Balatonra néző Rád-pusztai fennsíkon született nedű piros gyümölcseit, friss zamatok kísérik, száraz lecsengés jön a nagyhordós érlelés jegyeivel. Jó savakra épülő egyensúlyát a fajta komplex ízvilága egészíti ki, nem véletlenül lett egyre többek kedvence hazánkban is shiráz, ez a még csak mintegy tíz éve hódító fajta.