Bíró Csilla, Budapest zenei tehetségeinek impresszáriója

A Belváros szívében található egy kis iroda, a Bíró Music Management, amelyre a világ sok metropoliszában büszkék lennének és segítenék a munkáját. A cégtulajdonos fiatal, de már nevet szerzett magyar klasszikus zenészek karrierjét egyengeti. Bíró Csilla tehát impresszárió; de ne siessünk ennyire előre: már az is megérne egy regényt, ahogyan Csilla idekerült.

Zeneakadémiát végeztem, s friss diplomásként zongoraművészként – akkori szót használva  disszidáltam Kaliforniába – emlékezik vissza a nyolcvanas évek végére. – Kőkemény versenyben kellett talpon maradnom. Megtanultam eladni magam, kommunikálni, kapcsolatokat teremteni…

Sikerült: kapott koncertlehetőséget és mellette tanította is zongorára az ifjakat. De ekkor – 32 évesen – mintha egy rossz hollywoodi forgatókönyv elevenedett volna meg…

Sajnos gyenge ízületeket örököltem. Próbáltam gyógyíttatni a krónikusan visszatérő gyulladásokat, de sajnos nincsenek csodaszerek….

Nem, nem adta fel. Újrakezdte: művészeti menedzsmentet tanult, s hazajött, Budapestre. 2000-et írtunk ekkor. Mit hozott magával Amerikából?

Optimista szemléletet. Ennek köszönhető, hogy bár nehezen kezdtem itt az életet – idősnek, túlképzettnek tartottak –, végül megtaláltam a helyem. Szponzormendzserként dolgoztam a Fesztiválzenekarban, jól éreztem magam ebben a csapatban.

De ismét újrakezdte: megalapította impresszáriós irodáját.

Láttam, jönnek ki a tehetséges fiatalok a Zeneakadémiáról, és apuka, anyuka próbál nekik koncertlehetőséget, egyáltalán, munkát találni. 2007-ben megalakítottam a Starlet Music Management ügynökséget, s fiatal muzsikusokat szerződtettem.

De nemcsak menedzselte őket, annál több, impresszáriójuk lett. Mondhatni, éjjel-nappal az érzékeny művészlelkek rendelkezésére áll. Még arra is ügyel, hogy a hosszú koncertek után, kiéhezve, ne tömjék magukat nehéz vacsorával az éjszaka közepén, ki is kell nézzenek valahogy! 

Stratégiát kell kidolgozni arra, mit és hogyan kell, érdemes csinálni. Járom a fesztiválrendezőket, szervezőket, ajánlom nekik a művészeimet, s alkuszom a pénzükért. De az apró-cseprő dolgokkal is foglalkozom.

Na, ez az, amire egy város büszke lehetne: hogy híres zeneiskoláinak kitűnő tanároktól kijövő tehetséges növendékei segítőre, támogatóra találnak ott, ezzel is hozzájárulva – adott esetben – Budapest hírnevéhez. Bíró Csilla nem panaszkodik, de tény, efféle büszkeséget, támogatást sem a várostól, sem a tehetős cégektől nemigen tapasztal… Hogyan látja, mindenek ellenére zenefőváros lett Budapest?

Szerintem igen, köszönhetően a kitűnő iskoláknak, az új tanárgenerációnak, a Zeneakadémiának, a világban hírnevet szerzett zenészeinknek. Számtalan kitűnő koncert, fesztivál zajlik a városban, nagyobb lehetőségeket kapott az Opera, emelik a színvonalat az új intézmények, mint a Művészetek Palotája, az átalakuló Vigadó… igen, Budapest zenefőváros lett.

Nem említi saját „gyermekét”, a Trónörökösök a színen című koncertsorozatot, melynek jellemzője, hogy minden előadásra pótszékeket kellett hozni.

Itt frakk helyett hétköznapi ruhában koncerteznek a zenészeink, azt akarom bemutatni: hogy nem kell idegenkedni a komolyzenei koncertekről, az itt fellépők is ugyanolyan fiúk-lányok, mint mások, akik róják a pesti flasztert.

Kérem, ajánljon a vájtfülű olvasóknak egy igazi jó, budapesti, komolyzenei koncertet!

Bartók Béla halálának 70. évfordulója tiszteletére a Pesti Vigadóban lesznek nagyszerű koncertek szeptember 17-én. Ezek közül ajánlám Bartók III. zongoraversenyét, Farkas Gábor, Liszt-díjas zongoraművész közreműködésével, akit én indítottam el a pályán.