Tomán Szabina, a Toman Diet életmódprogram kifejlesztője

Az Andrássy út elején nyitja meg októberben második fővárosi üzletét, közben 15 vidéki városban terjed franchise rendszerben, mindössze fél év alatt az általa kialakított Toman Diet fehérjediéta.

„Az arany középutat ajánlom az embereknek: a rohanó élet mellett egy nem drasztikus elvonással járó diétával, egészséges, kiegyensúlyozott életmód kialakításának lehetőségét. Nem találtam fel a spanyolviaszt, a hirtelen jött sikerünk titka az lehet, hogy személyre szabjuk a diétát, az adott vendég életviteléhez illesztjük, és a diéta alatt sem engedjük el a kezét.”

„Feltérképeztem Európában a legnagyobb, tudatos táplálkozással foglalkozó laboratóriumokat, Franciaországban találtam rá a megfelelő partnerre.”

„A terhességem alatt nagyon gyorsan és sokat felszedtem, ekkor bukkantam egy fehérjealapú  szlovák termékre, ami nagyon bevált nekem. Komolyan elkezdtem kutatni, hogy mi a jó számomra, mi a legjobb a nőnek, akinek annyi mindenre oda kell figyelnie a családja mellett. Ráadásul modellként mindig is nagyon szigorúan vették a méreteket.”

„A modellkedés alatt több diétát kipróbáltam, de ezek általában nagyon nehezek voltak, és gyakran ingerültebbé, diszharmonikussá tettek.”

„Már a harmadik nap után javít a közérzeten a Toman Diet kúra, súlyleadást pedig az első 2-3 hét után tapasztalunk a program betartásával.”

„Hogy mi kell egy ilyen üzlet felépítéséhez? A jó termékek és fantasztikus csapat mellett főként alkalmazkodás kell hozzá, amit már a modellmunkák alatt magamévá kellett tennem. Mindig megpróbáltam a megrendelő szemével látni az adott ruhát vagy terméket, amit eladtam. Nagyon fontos tényező volt akkor is és most is az alkalmazkodás!  Azonosulni a másik világával.”