SZŐKE ABIGÉL: „SZERETEK MÚLTBELI KOROKBAN LÉTEZNI”

Az idei Oscar-nevezett magyar film, az Akik maradtak női főszereplőjét beválogatták a Variety magazin tíz, figyelemre méltó tehetséges európai filmest bemutató listájára. Szőke Abigél a berlini filmfesztiválon mutatkozik be a filmvilág szakemberei előtt.

TM Milyen várakozással tekintesz a Berlinale szereplés elé?

– Több külföldi filmfesztiválon is megfordultam már az Akik maradtakkal, Palm Springsben, Antalyában. Németországba is gyakran járok, ott születtem, az apai nagymamám német, két évig éltem kint. A Berlináléra sajnos csak egy napra tudok kimenni, mert előadásom lesz a Pesti Magyar Színházban. Igazán attól vagyok nagyon izgatott, hogy kikkel fogok találkozni, milyen kommunikáció alakul ki a más kultúrából érkező szakmabeliekkel. Tudomásom szerint idén én leszek az egyetlen színész a Variety  válogatásában, a többiek producerek meg rendezők.

TM Mennyire gondolkodsz nemzetközi karrierben?

– A közeli célom az, hogy szerezzek egy német, egy amerikai és egy angol ügynököt, akik beajánlanak külföldi produkciókba.

TM Hogyan kerültél be 19 évesen Tóth Barnabás filmjébe?

– A martfűi rém volt az első nagyjátékfilm, amiben játszottam. Azelőtt is jártam és azóta járok castingokra. Az Akik maradtak castingjára több helyről is ajánlottak a rendezőnek. Az első fordulónál kissé általánosnak éreztem a játékomat, azt éreztem, hogy nem találtam meg a karaktert és az energiáit. Aztán elhívtak a másodikra, majd a harmadikra is, végül karácsony környékén értesítettek, hogy megkaptam Klára szerepét.

TM Furcsa helyzet lehetett, hogy A martfűi rémben Hajduk Károly a gyilkosodat alakította, az Akik maradtakban pedig egy nagyon bensőséges apa–lánya kapcsolatot éltetek meg.

– A martfűi rémben csupán egy jelenetem volt, ami kívülről brutálisnak tűnhetett, a jelenetben ugyanis
megölnek és megerőszakolnak. Ezzel együtt nagyon élveztem a forgatást, izgalmas volt, és biztonságos.
Az Akik maradtak előkészületeiben könnyebbséget jelentett, hogy valamennyire már ismertük egymást
Karcsival. Karcsi egyébként is elég introvertált alkat, az Akik maradtakban a civil lényénél még  zárkózottabb karaktert kellett játszania. Ez pedig belőlem még inkább kiváltott egy „Hozzád akarok szólni!” hozzáállást. Kettejük közül az Auschwitzot megjárt Aldó a visszahúzódóbb, míg a nevelőintézetből szabadult Klára a kezdeményezőbb. Ez a dinamika, azt hiszem, sikerült a vásznon.

TM Voltak közvetett tapasztalataid a családod révén a második világháború utáni évek fojtott, bizalmatlan légköréről, az emberi veszteségekről? Hogyan készültél fel a szerepre?

– A történelem úgymond csak háttér, többnyire egy szobában játszódnak a jelenetek, és szimplán az  emberi viszonyokkal foglalkoztunk. Személyesen is érintett vagyok a film témájában a zsidó felmenőim miatt. Sokat segített, hogy Barna tanulmányilag is felkészített a korral kapcsolatban. Elmentünk a Terror Házába, találkoztunk holokauszttúlélő rokonommal és a regény írójával, F. Várkonyi Zsuzsával.  nyitottságot, humort, érdeklődést éreztem az irányából, és ez nagyon megnyugtatott. A forgatáson pedig a korabeli ruhák, sminkek, a régies hangulatot idéző füstös, szemcsés beállítások is hozzájárultak az atmoszférateremtéshez. Szeretek múltbeli korokban létezni, szeretem az olyan filmeket, amiknek van egy nagyon erős hangulata, amihez tudok érzetben kapcsolódni.

TM Kevés hasonló témájú film fókuszál a maradtakra, inkább az elmenőkkel szokás foglalkozni. Ebben rejlik szerinted az Akik maradtak újszerű perspektívája?

– Abszolút. A brutalitás bemutatása nélkül is tudjuk, hogy miről szól a kor, amiben játszódik. Mindenkinek, aki akkor élt, megvolt a maga traumája, tragédiája. Tudjuk, hogy Klára és Aldó szenvedtek, és brutális dolgokon mentek keresztül, anélkül, hogy azokat konkrétan megmutatnánk. Éppen ezért lehet kapcsolódni Aldó és Klára szoros összekapaszkodásának történetéhez. Az intim környezet, amiben a film bemutatja kettőjüket, lehetővé teszi, hogy ne a kor konkrét brutalitását kelljen nézni, hanem mindenki a saját fájdalmával és veszteségeivel tudjon kapcsolódni két összetört ember történetéhez.

TM Milyen fizikai és lelki kihívások elé állított ennek a kissé dacos, konok, pörgős, a szülei elvesztése miatti gyászában a világgal haragban álló lánynak a megformálása?

– Klára rendkívül bonyolult, összetett személyiség. A film elején egyszerre van benne zárkózottság és támadás, kamaszos dac és megbántottság, haragvás mindenkire. Ezeket az indulatokat, íveket nehéz volt megformálnom. A fizikai átváltozásban segített a csodás smink, haj, ruhaviselet. A korábban kiszőkített hajamat visszafestett ék barnára, de mire forgatni kezdtünk, kissé zöldes lett a színe.

TM Az Oscar-nevezés, az év revelációja jellegű elismerő kritikák, a hirtelen jött népszerűség mennyire forgatták fel az életedet?

– A felfordult életem azzal kezdődött, hogy másfél éve Pál András felvett az osztályába, és megkezdődött egy intenzív közös munka, amiben rengeteget fejlődtem, illetve a színházban is játszunk, ahol a  kommunikációs rendszer egészen különbözik attól, amilyen rendszerben a Waldorf iskolában nevelkedtem 13 évig. Napközben próbálok a színházban vagy órára, este játszom, próbálok vagy órám van, éjszaka próbálok vagy órám van. A színésztanulói hivatás teljes önfeláldozást követel, mellette semmi idő nem jut a magánéletre.

TM Hogyan kerültél kapcsolatba a színészettel?

– Waldorf iskolásként többféle művészeti képzésben részesültem, köztük drámai alapot is kaptam, és kisebb előadásokat is csináltunk. Tízéves koromtól négy éven át Földessy Margit színiiskolájába jártam. Az egy játék volt a többiekkel, de teljes komolyságú játék. Tizenharmadikban sikertelenül jelentkeztem a Színművészetire, és sikeresen a Pesti Magyar Színiakadémiára. Szerencsés vagyok, hogy Pál Andrástól tanulhatok. Sok minden mellett egyre határozottabb játékízlésem van, és tanulom, hogy a játékkal  kapcsolatos érzéseimet meg is tudjam valósítani. Tudatosan afelé terel, amiben fejlődnöm kell, hogy merjek a színpadon próbálni, merjek rossznak lenni a társaim előtt.

Szerző: Szentgyörgyi Rita Fotó: Gömör Tamás