Gerendai Károly – “rossz főnök vagyok”

Ha valaki meghallja Gerendai Károly nevét, egyből a Sziget Fesztivál jut az eszébe, pedig ő ennél jóval több. Egy olyan határozott, maximalista és pragmatikus üzletember, aki, ha belekezd valamibe, azt igyekszik a legjobb tudása szerint véghezvinni, bár akad néhány rossz tulajdonsága is.

Lópici Gáspárként, az utca hírmondójaként kezdted a pályafutásod, ma meg egész Európa emleget. Megváltoztatott?

Erre talán az ismerőseim jobban tudják a választ, mert én csak remélhetem, hogy alapvetően nem vetkőztem ki önmagamból. Ami viszont más lett, az az életem. Ez pedig, ha akarom, ha nem, mindenre kihat. Ahogy mondtad, 16 évesen az iskola mellett plakátragasztással kerestem a betevőmet, szó szerint, mivel elköltöztem otthonról. A szüleim ugyanis nem nézték jó szemmel, hogy rendezvényszervezéssel szeretnék foglalkozni.

A végkimenetelt ismerve, tanpélda lehetnél a szamárlétra megmászásában…

Valóban így volt. Jegyszedés, hangfalpakolás, zenekari levelezés intézése… Idővel több tapasztalatra és kapcsolatra tettem szert, így egyre komolyabb feladatokat bíztak rám. Már elmúltam 22 éves, amikor Müller Péterrel azon agyaltunk, milyen jó lenne egy táborozós, sokszínű fesztivál. Megkerestük a Fővárosi Önkormányzatot az ötletünkkel, de miután onnan visszadobták a labdát, hogy csináljuk meg inkább mi, belevágtunk. Kezdetben csak egy lelkes baráti társaság voltunk, hobbiként tekintettünk a Szigetre. Az amatőrségünk és a hozzá nem értésünk miatt a második év végére csődbe is vittük a fesztivált. Úgy sikerült megegyezni azokkal, akiknek tartoztunk, hogy feltételül szabták, a jövőben már nem hobbiként folytatjuk. Profi szakembereket vontunk be és megpróbáltuk piaci alapokra helyezni a működésünket. Ennek köszönhetően egyre sikeresebbek lettünk és közben szerencsére divatba jött a fesztiválozás is.

Amibe belevágok az életben, az azért van, mert ezekkel szeretek foglalkozni

Amibe belevágok az életben, az azért van, mert ezekkel szeretek foglalkozni

Voltak útkeresések, folyamatosan változik, formálódik a Sziget, mindig előrukkoltok valami újjal. Ez elengedhetetlen?

Kétkomponensű a dolog. Egyrészt van egy belső igény. Nekünk is kell a kihívás, hiszen nem túl izgalmas dolog többször ugyanazt megcsinálni. Ráadásul gyűlölöm, ha valaki rutinból végzi a munkáját, mert abban már nincs odaadás. Szerintem tartós siker csak akkor érhető el, ha mindig próbáljuk felülmúlni magunkat és rendületlenül törekszünk a fejlődésre. Ha ez a vágyunk elmúlik, és már csak a biztonságos, bejáratott megoldásokra vágyunk, akkor el kell menni nyugdíjba, vagy legalább is váltani kell, mert nem előre visszük a dolgokat, hanem hátráltatjuk a fejlődést. Másrészről ott van a nagyon erős piaci verseny is, ami kényszerítőleg hat. Itthon persze erősek vagyunk a többi szereplőhöz képest, nemzetközi viszonylatban viszont teljesen más a helyzet. Innovatívnak, fejlődőképeseknek kell lennünk, mert lemaradunk. Ha nem adnánk mindig mást és jobbat, akkor nem tudnánk felvenni a harcot, mondjuk egy brit vagy német fesztivállal, ahol jóval nagyobb lélekszámú és fizetőképesebb közönség van. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt tíz évben megötszöröződött Európában a rendezvények száma…

Nem vagy átlagos üzletember; a copfod a „szigetes Gerendait” idézi, ugyanakkor a tiéd Magyarország első Michelin-csillagos étterme, a Costes…

Ilyen vagyok. Kb. tizenöt éve hobbim a gasztronómia, nagyon szeretem a hasam, bár megjegyzem, főzni semennyire nem tudok. Amikor már megengedhettem magamnak, sikerült beteljesítenem egy újabb vágyam és megnyitottuk a Costest. Én erre az étteremre, sosem, mint üzleti vállalkozásra tekintettem, itt az volt számomra a kihívás, hogy lehet-e világszínvonalú vendéglátást produkálni Budapesten? Persze ennek előfeltétele, hogy ne ebből akarjunk megélni, ne kelljen kompromisszumokat kötni.

„Tartós siker csak akkor érhető el, ha mindig próbáljuk felülmúlni magunkat”

Hogyan fér össze a magánélet és a munka?

A kettő részben összeforr, mert minden, amibe eddig belevágtam az azért van, mert ezekkel szeretek foglalkozni. Nálam a munka és a hobbi összeér egymással. A család már más tészta, azt sokkal nehezebb összeegyeztetni. Elég, ha csak annyit mondok, az első két házasságom azért ment tönkre, mert nem találtam meg a helyes „arányt”. Harmadjára már igyekszem jobban csinálni, de tudom, messze vagyok még az ideálistól. A fiam már lassan felnőtt férfi, de a kislányaim még abszolút igénylik a törődést, de sajnos ők is ritkábban látnak, mint szeretném.

Mi a legjobb és legrosszabb tulajdonságod?

Tapasztalatom szerint vannak, akik kitalálnak, vagy megálmodnak dolgokat, míg mások inkább szeretik, ha irányítják őket, bennem viszont mindkettő képesség megvan. Nem büdös a munka, szívesen viszek végig folyamatokat, és közben azt hiszem, elég kreatív is vagyok. Rossz tulajdonságomból több is van. Többek között, nem tudok nemet mondani, a munkában például rendszeresen túlvállalom magam. Egy másik rossz vonásom a konfliktuskerülés. Ahelyett, hogy beleállnék a problémás helyzetekbe, odázgatom a dolgot, majd végül a körmömre ég és ez még további komplikációkat okoz. Emellett rossz főnök vagyok. Magammal és másokkal szemben is a maximumot várom el, de nem adok megfelelő, pozitív visszaigazolást a környezetemnek, mint ahogyan azt sem szúrom le, aki nem jól végezte el a feladatát, mivel, mint mondtam, konfliktuskerülő vagyok…

Gyűlölöm, ha valaki rutinból végzi a munkáját

Gyűlölöm, ha valaki rutinból végzi a munkáját

Van olyan álmod, ami még nem teljesült?

A bakancslistám első helyén az áll, hogy szeretném megérni a lányaim felnőtté válását, merthogy minden adott, hogy ez ne teljesüljön; sokat stresszelek, imádok jókat enni és sajnos megint dohányzom. Vágyaim között szerepel azoknak a vállalkozásoknak a véghezvitele, melyekbe belekezdtem, de jó lenne kipróbálni magam más területeken is. Ott motoszkál bennem egy kis szálloda gondolata a világ egyik eldugott sarkában, illetve van még jó néhány hely, ahová szeretnék eljutni…