Beolvadt a BlaBlaCar-ba a magyar AutoHop

Felvásárolta a BlaBlaCar a magyar telekocsi-szolgáltatásra szakosodott céget, az AutoHopot. A két vállalkozás így együttes erővel építkezhet a jövőben. Egyelőre csak a spanyolországi és franciaországi felhasználóknak kell fizetniük, de a hosszú távú cél nem titkoltan az, hogy az autósok és utasok közötti közvetítés mindenütt díjköteles legyen. A dinamikusan fejlődő szolgáltatás egyre népszerűbb, főleg a fiatalabb korosztály körében, hiszen a kötött menetidejű tömegközlekedéssel szemben egy lényegesen olcsóbb alternatívát kínál az utazni szándékozóknak.

Budapestről Miskolcra vonattal eljutni a MÁV honlapján elérhető adatok szerint 4.660 forintba kerül. Ugyanennek az összegnek kevesebb, mint a felét fizeti, aki inkább a közösségi autózást választja. Csak annyit kell tennie, hogy felkeresi a szolgáltatás honlapját, beírja a két település nevét, és máris láthatja azon autósok listáját, akik az adott időszakban éppen az indulási és célállomás közötti útra, vagy azok környékére keresnek utasokat. Mindkét fél jól jár. A felhasználási szabályzat szigorúan tiltja, hogy az autós anyagi haszonszerzésre használja a lehetőséget, vagyis csupán a ténylegesen felmerülő költségek (autópályadíj + üzemanyag) arányos megosztása engedélyezett. Magyarországon mindezt az AutoHop tette lehetővé, miközben néhány európai országban a BlaBlaCar már nagy sikerrel működtette a hasonló céllal létrehozott weblapját. A Facebookkal összehangoltan működő honlapon ki-ki tájékozódhat leendő utastársairól, így arra is lehetősége van, hogy csakis a neki legszimpatikusabbak ajánlatát fogadja el. Az út után pedig utas és autós is véleményezheti a felhasználót, hogy az illetlenül viselkedő, összeférhetetlen, esetleg inkorrekt személyek elkerülhetőkké váljanak. A reménybeli útitársak azt is előre tudják egymásról, hogy ki mennyit, és milyen témákról szokott beszélgetni, illetve milyen zenét hallgat.

blablacar

Haidekker István, az AutoHop társalapítója a BlaBlaCar magyarországi részlegének vezetője lapunknak elmondta: a BlaBlaCar a világ legnagyobb megbízható telekocsi közösségét építi, célja pedig nem más, mint a telekocsizást minél több emberhez eljuttatni.

– Mi 2011-ben hasonló célokat fogalmaztunk meg, és időközben sikeresen építettük az AutoHop telekocsi közösségét Közép- és Kelet Európában. Amikor a BlaBlaCar kelet felé terjeszkedett, egyértelműnek tűnt, hogy közösen kell tovább építkeznünk – magyarázta az üzletember. Vajon miért nem próbált a magyar cég inkább önállóan építkezni ahelyett, hogy beolvadjon a nemzetközi vállalkozásba?

Haidekker álláspontja szerint a BlaBlaCar család részeként sokkal gyorsabban fog tudni növekedni a közösségünk.

– A szabadságunkat megtartva, biztonságosabb anyagi és infrastrukturális háttérrel tudunk tovább dolgozni a víziónkon a BlaBlaCar zászlója alatt. Célunk, hogy a telekocsizás ne csak a nagyobb városok között legyen közlekedési alternatíva, hanem olyan településeket is bevonjunk a közlekedés vérkeringésébe, ahol a tömegközlekedési lehetőségek korlátozottak. Mi, mint alapítók örülünk, hogy egy valódi kortárs „iskolában” tanulhatunk tovább, és részt vehetünk egy olyan szolgáltatás építésében, aminek globális hatása van – mondta Haidekker.

blablacar

A BlaBlaCar család részeként sokkal gyorsabban fog tudni növekedni a közösségünk.

Az AutoHop csapata folytatja eddigi munkáját, és budapesti központtal, immár a BlaBlaCar család részeként, építi tovább a régióban a telekocsizást.

A csatlakozás idején Magyarországon, Romániában, Szerbiában és Horvátországban a cégnek összesen 270 ezer felhasználója volt. Az egész BlaBlaCar közösség több mint 10 millió tagot számlál.

Csatlakozása pillanatában az AutoHop valamennyi szolgáltatása ingyenes volt és ez egy darabig így is marad. A vállalat vezetősége jelenleg a közösségépítésre fókuszál. Későbbre tervezik a fizetős prémiumfunkciók bevezetését. A BlaBlaCar szolgáltatásai jelenleg csak Franciaországban és Spanyolországban fizetősek, ott átlagosan 2 eurót kell a felhasználóknak utanként fizetniük.

Kóré Károly