ŐSSZEL NYÍLIK MEG A MILLENNIUM HÁZA

Rövidesen lezárul az Olof Palme Ház műemléki rekonstrukciója, az intézmény ősszel, Millennium Háza néven nyílik meg. A Liget Budapest Projektnek köszönhetően visszaállították az eredeti impozáns terveket, helyreállították és üvegfelülettel látták el a tetőt, és a homlokzatra is visszakerültek a felújított Zsolnay-kerámiák. Az épület főbejárata eredeti helyére, a Hermina út felőli oldalra került, mely elé a park tájépítészeti megújításának jelenleg is zajló, második ütemében egy új, 2600 rózsatőből és számtalan virágágyásból álló rózsakertet alakítanak ki.

Az 1250 négyzetméter alapterületű épület kulturális közösségi térként újul meg: interaktív kiállítótérrel, egy a millennium hangulatát megidéző étterem-kávéházzal, mélyföldszintjén egy kisebb előadó- és konferenciateremmel, valamint egy múzeumpedagógiai térrel.

A Pfaff Ferenc által tervezett épület az 1885-ös Országos Általános Kiállításra épült Műcsarnoknak, és a korabeli kritikák szerint a kiállítás egyik legszebb eleme volt. Megépítésekor az egyedülálló Zsolnay-díszítéseknek köszönhetően leginkább az épület színességét emelték ki. A műcsarnoki, kiállítási funkcióknak azonban már a ház megnyitását követően szűkösnek bizonyult, ezért néhány évvel később megépült a Ligetben a Műcsarnok jóval nagyobb, mai épülete, amely átvette az Olof Palme Ház korábbi funkcióját. Az ötvenes években a Művészeti Alap megalakulásával az épület a szobrászművészek egyik műhelye lett, később pedig a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat székhelye költözött ide. Ekkor belső kialakítása ipari, irodai jelleget kapott. 1994-ben a Művészeti Alap jogutódjaként létrejött Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány tulajdonába került az épület, de nem sikerült méltó, hosszú távú művészeti-kulturális funkciót találni neki.

A Liget legrégebbi épülete a felújítást követően a Városliget aranykorát bemutató időszaki kiállítással nyitja meg a kapuit. Később pedig egy állandó, interaktív tárlattal idézi meg Magyarország újkori történetének legsikeresebb időszakát, a századfordulós Budapestet. A Millennium Háza a megújuló Városliget egyik ékköve lesz, mely egyben jelképe is a Liget Budapest Projekt célkitűzéseinek. Ez az intézmény az, ahol találkozik a régi és az új, a tradíció és a megújulás, a kert és a kultúra.

A Liget legszínesebb, egyben legillatosabb helyszínének ígérkezik az újonnan kialakítandó, közel 2500 négyzetméteres Rózsakert. A tájépítészek az épületekhez tervezték a park növényzetének egyes elemeit: így a Rózsakert a Millennium Háza egyfajta előkertje lesz. Padok, színes növénykiültetések tarkítják majd a területet, hogy az ideérkezők nyugodt környezetre leljenek a város szívében. A Rózsakert szökőkúttal, beszélgetésre és elcsendesedésre is alkalmas helyekkel várja majd látogatóit. A Rózsakert a maga 2500 négyzetméterével és számtalan virágágyásával területileg egyértelműen elkülönül majd a Liget többi részétől, de ugyanakkor nyitott, mindenki által látogatható hely lesz. Más növények is otthonra lelnek itt: örökzöld cserjék és millefleur típusú ágyások.